24 ÓRA

2008.02.28. 23:43
Címkék

Kihagyja az Eb-tKihagyja az Eb-t

ÚSZÁS. Vállsérülése miatt nem indul az eindhoveni Európa-bajnokságon Britta Steffen, aki 2006-ban Budapesten négy számban (50 és 100 gyors, 4x100-as és 4x200-as gyorsváltó) győzött, míg a 4x100-as vegyes váltó tagjaként 2. lett.

Justine Henin kikapott

TENISZ. Az olasz Francesca Schiavone legyőzte az első helyen kiemelt Justine Henint a 1.5 millió dollár összdíjazású dubai női tenisztorna negyeddöntőjében. A belga világelsőnek ez volt az idén a második veresége. Eredmények a 14. oldalon

Jones ügynöke őrizetben

ATLÉTIKA. Hat hónapig tartó házi őrizetre ítélte a bíróság Marion Jones ügynökét, Charles Wellst, aki ugyanabban a csekkhamisítási ügyben játszott szerepet, mint a doppingolás miatt az olimpiai érmeitől megfosztott sportoló.

Olasz szigor

KERÉKPÁR. Az Olasz Olimpiai Bizottság maximális, kétéves eltiltást kér Danilo Di Lucára. A tavalyi Giro d’Italia győztesének – akit egy másik ügy miatt három hónapra eltiltottak – szervezetében az Olasz körverseny 17. szakasza után olyan hormonszintet mutattak ki, mint egy kisgyermekében, ezért a Pro Toursorozat záró futama előtt vezető helyről kizárták.

Boros Európa-bajnok

SPORTLÖVÉSZET. A csütörtök is magyar aranyérmet hozott a Winterthurban zajló légfegyveres Európa-bajnokságon. A junior futócéllövők között Boros László a 30+30 lövéses számban nyert, egy tucat kört verve a második cseh Josef Niklre.

Veszprémi sérültek

KÉZILABDA. A KEK-negyeddöntőre készülő MKB Veszprém ózdi MK-mérkőzésén kézközépcsonttörést szenvedett Jevgenyij Lusnyikov, akit csütörtökön megműtöttek. A veszprémiek szerb átlövőjének, Zsarko Markovicsnak ugyanezen a mérkőzésen kifordult a bokája, ezért a játékosra egy vagy két hét kényszerpihenő vár.

Katzirz Dávid: ötös

KÉZILABDA A német Bundesliga hétközi fordulójában otthon döntetlenre (27–27) végzett Fazekas Nándor kapus BL-szereplő csapata, a Gummersbach a kiesés ellen küzdő TuSEM Essen ellen. A vendégek színeiben Katzirz Dávid válogatott álövő öt gólt lőtt.

Elhunyt Vaskó Ernő

HALÁLOZÁS. Hatvanhat éves korában gyógyíthatatlan betegségben elhunyt Vaskó Ernő, volt NB I-es kézilabda-játékvezető, akit a Komlói Bányász SE és a város saját halottjának tekint. Temetéséről később intézkednek.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
46 perce

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
46 perce

Moór Ádám evezős sprintben a legjobb nyolc között, Tamás Rebeka 100 méter gyorson hetedik Dakarban

Egyéb egyéni
49 perce

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
1 órája

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
1 órája

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
1 órája