1999 őszén drámai képek sok kolták a futballkedvelőket: a Bozsik-stadionban rendezett Kispest–FTC találkozón Mátyus János keményen a labdát vezető Csertői Aurél elé csúszott, a támadó lába beszorult a védő alá, leragadt a bokája, és természetellenes szögben állt…
„Eltört a bokacsontom, elszakadt a szalag, amely ott van, semmi sem maradt ép – emlékezett vissza a Haladás edzője. – Minden sérülés más és más, nem tudom, Lisztes Krisztián mire lehet képes ilyen hosszú kihagyás, a térdproblémák után. Hogy ki miképpen dolgozza fel, éli túl a súlyos traumát, az mindenekelőtt a sérüléstől, a futballista korától, a gyógyulás körülményeitől függ. Harmincnégy évesen úgy számoltam, még egy-két esztendeig játszhatok az élvonalban, a sérülés pillanatában viszont tudtam, aligha térek már vissza. Amatőrként a mai napig futbalozom, és sem az időjárás változása, sem más nem okoz fájdalmat. Nem volt könnyű feldolgozni, hogy így lett vége játékos-pályafutásomnak, de voltak céljaim, és ezekre koncentráltam: jó edző akartam lenni, szerepet vállaltam az üzleti életben, tudomásul vettem, hogy életem így alakult.”
