Cseh négy számban indul

2008.03.02. 00:29
Címkék

Március 13–24. között Eindhoven ad otthont a 29. Európabajnokságnak – az Eb-re felkészülési állomásként tekint a magyar úszók többsége, emellett azonban sok versenyző számára különös jelentőségű a kontinensviadal, hiszen itt lehetőség nyílik majd az olimpiai A-szint megúszására. A nevezési határidő ugyan március 8., ám egy héttel a határidő előtt nagyjából már körvonalazódik az Eb-csapat összetétele. És immáron az is biztossá vált, hogy az előzetes tervekkel ellentétben Cseh László nem csak 400 vegyesen és a 4x200-as gyorsváltóban indul majd Eindhovenben. „Cseh Laci mégiscsak ott lesz végig az Európabajnokságon, így edzőjével, Turi Györggyel úgy döntöttek, hogy Laci elindul majd 400 gyorson és 200 vegyesen is” – mondta Kiss László szövetségi kapitány.

Legfrissebb hírek

Hátsó füves futballmentő túra: újra a pályán az árvíz szülte csapat

Hátsó füves
51 perce

Jön a Milan–Ferencváros meccs! Ötven év után nyerhetne ismét magyar csapat a San Siróban

Európa-liga
1 órája

Kedden kezdődik a sportlövő-vb, amelyen már az olimpia is tét

Egyéb egyéni
1 órája

Hárman pályáznak a 2029-es női kosárlabda Eb megrendezésére

Kosárlabda
1 órája

Az olasz miniszterelnök és sztársportolók is üzentek Antonellinek

F1
1 órája

Heti légiósprogram: zárul az MLS alapszakasza

Légiósok
2 órája

„Taktikailag verhetetlenek voltunk" – a 80 éves Csank Jánost köszöntötték a váci bajnokcsapat tagjai

Labdarúgó NB I
2 órája

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
3 órája