Unalmas szezon lesz?

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2008.03.06. 01:19
Címkék
Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke ismét odaszúrt a McLarennek, miközben csapatától győzelmet vár az előttünk álló idényben.

„Unalmas világbajnokságot re mélek, bírósági ügyek és James Bondok nélkül” – jelentette ki Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke, újból odaszúrva a McLarennek, amelyet tavaly a kémbotrány miatt (a csapat főtervezőjénél a Ferraritól származó titkos adatokat találtak) kizártak a konstruktőrök pontversenyéből és 100 millió dollárra megbüntették.

A másfél hét múlva rajtoló idénnyel kapcsolatban az elnök megjegyezte: alakulata továbbra is a topon van, továbbra is magáénak tudja azt a hátteret, amely tavaly világbajnokká tette. Ez nem más, mint hogy a többiekkel ellentétben igazi csapatként dolgozott.

„Csapatunk egységes, az autónkkal nagyot léptünk előre, ráadásul továbbra is nagyon gyors és megbízható – folytatta az elnök. – Bízom benne, hogy diadalmaskodunk, de remélem, hogy ezúttal nem az utolsó versenyen, az utolsó kilométereken dől majd el a cím sorsa.” A száguldó cirkuszhoz kapcsolódó hír, hogy baleset történt a valenciai versenypályán: ledőlt a boxok tetejére épített üvegfalú építmény, amelynek elemei a lent parkoló kamionokra zuhantak. A baleset idején a Renaultszéria versenyzői teszteltek a pályán, a tréninget a történtek miatt félbe kellett szakítani, szerencsére súlyos személyi sérülés nem történt – az első hírek szerint néhány szerelő szenvedett felületi horzsolásokat.

Az aszfaltcsík rendkívül népszerű az összes autós- és motoroskategória körében – a kisebb sorozatokon kívül a korábban a Formula–1 is vendégeskedett itt és a gyorsaságimotoros-vb-mezőny is fellép a Ricardo Tormo-pályán.

Legfrissebb hírek

Nyomdai áramszünet miatt probléma az NS-előfizetések kézbesítésében

Egyéb egyéni
12 perce

Női kosárlabda NB I: Dubei Debóra a Csatához igazolt

Kosárlabda
15 perce

Jacobs szenzációs időt futott Eisenstadtban, hátszélben

Atlétika
23 perce

Lukaku tovább szárnyal, hihetetlen tíz év van mögötte

Foci vb 2026
26 perce

Oliver Kahn elárulta, szerinte mi volt a németek legnagyobb problémája

Foci vb 2026
38 perce

A Puskás Akadémiától igazolt a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
41 perce

Újabb három légiósától köszönt el a Ferencváros

Labdarúgó NB I
1 órája

Kézilabda: győzelem a Dél-Korea elleni helyosztón az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik