Dunaferr NK–Byasen Trondheim (norvég) Dunaújváros, 18 óra

SZ. GY.SZ. GY.
2008.03.16. 00:09
Címkék

Az első mérkőzésen minimális, 29–28-as vereséget szenvedett a Dunaferr, így joggal bizakodik, hogy hazai pályán sikerül ledolgoznia a hátrányt a tavalyi KEKdöntős norvég Byasen Trondheim ellen, amely a címét megvédő Larvik mögött az idén ezüstérmes lett a bajnokságban. Imre Vilmos edző szerint csapatának sokkal gyorsabb tempóban kell kézilabdáznia vasárnap, mint a kinti találkozón. „Különösebb taktikai változtatást nem tervezek, pontosabban kell végrehajtanunk a megbeszélt variációkat – mondta a szakvezető. – Elsősorban a beállós játékban kell javulnunk.” Imre nagy csatára számít, de bizakodó, hiszen ha a Dunaferr mentálisan olyan szintet tud elérni, mint a riválisa, akkor továbbjut. A hazai gárda rendkívül lendületes játékkal már az első percekben igyekszik meglepni a norvégokat. Ezt segítheti a nézőtéri hangulat is. A vendéglátók várhatóan legjobb összeállításukban szerepelhetnek, egyedül Paula Ungureanu sérülése okoz gondot. A román kapus térde az első meccsen meghúzódott, ezért ő csak pénteken kezdett el gyakorolni a társakkal.

Legfrissebb hírek

Felfüggesztették a franciák olimpiai ezüstérmes gátfutójának versenyzési jogát

Atlétika
11 perce

Női labdarúgó NB I: újpesti siker Pécsen

Labdarúgó NB I
14 perce

Férfi kézilabda Ek: mindkétszer otthon játszik a PLER az Islington ellen

Kézilabda
33 perce

Az NFL szerint nincs ok az aggodalomra a Maracana Stadion gyepszőnyege miatt

Amerikai sportok
36 perce

Billie Jean King-kupa: Csehország az első döntős

Tenisz
46 perce

A műsorvezető, aki fákat ölelget – Hosszú Kávé Farkas Fannival

Képes Sport
51 perce

Tenisz: Mokán István Damján döntőbe jutott az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
1 órája