Lipcsei Péter a megmentő

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
2008.03.16. 23:40
Címkék
Megszerezte harmadik tavaszi győzelmét a Ferencváros. Igaz, egyáltalán nem volt könnyű dolga a Vecsési FC ellen, ám Lipcsei Péter vezérletével végül az élvonalba igyekvő zöld-fehérek legyűrték ellenfelüket.

Akár elégedett is lehetne Rácz Gábor, a Vecsési FC elnöke, hiszen ötezernél is többen voltak kíváncsiak csapata Ferencváros elleni bajnoki találkozójára, csaknem hárommillió forint került a Vecsés kasszájába. Mégsem volt maradéktalanul boldog, hiszen a bevétel éppen csak fedezte a rendezés költségeit, pedig a rákospalotaiak igazán jutányos áron adták oda pályájukat a Vecsésnek. De szomorkodhatott az eredmény miatt is az elnök, hiszen míg legutóbb az Üllői úton kettő kettőt játszott csapata, vasárnap egy góllal alulmaradt.

Az elöljárótól megtudtuk, a Vecsés szívesen lejátszotta volna a mérkőzést az Albert-stadionban, öt nappal a mérkőzés előtt már mindenben megegyeztek a Fradival, de az MLSZ nem engedélyezte. Holott akkor tízezernél is többen lehettek volna a lelátón, s így némi bevétel is maradt volna a kasszában – most viszont se pont, se pénz. Úgy indult a találkozó, hogy könnyed ferencvárosi győzelem lesz a vége, hiszen Lipcsei Péter góljával gyorsan vezetést szerzett a Fradi, ám a vége nyögvenyelősre sikeredett. Főleg azért, mert a lelkes s a középpályán szervezetten futballozó Vecsés egyáltalán nem ijedt meg a vendégektől.

A Lipcsei Péter vezérelte FTC ha nehezen is, de megszerezte a három pontot, és ott lohol az éllovasok mögött.

Legfrissebb hírek

Klujber Katrin: Jó meccset akartunk játszani, össze is jött!

Kézilabda
4 perce

Furcsa indoklás, Betlehemet és Fábiánt is megfosztották az Ek-dobogótól

Úszás
18 perce

Andrea Maldera szerint játékosai példát mutattak az egész ukrán népnek

Minden más foci
41 perce

Kikaptunk a norvégoktól, a bronzéremért játszunk holnap az Eurokupában

Kézilabda
59 perce

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
1 órája

Csehország–Ukrajna döntő lesz a Billie Jean King-kupában

Tenisz
1 órája

Kazah elnöke lett a Nemzetközi Sakkszövetségnek

Egyéb egyéni
1 órája

Érik a botrány Debrecenben – vajon lesz végül Izrael–Írország NL-meccs?

Minden más foci
2 órája