Európa küszöbén a Dortmund

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2008.03.18. 23:44
Címkék

Minden idők legnagyobb nézőszámú Német Kupa-mérkőzésén nem tudta végrehajtani minden idők egyik legnagyobb bravúrját az eltiltott Torghelle Sándor nélkül kiálló Jena. A dortmundi Signal Iduna Park 80 708 nézője előtt ugyanis a CZ simán kikapott a BVB-től, és nem tudta sorozatban negyedik első osztályú riválisát is elbúcsúztatni. Korábban a kupavédő Nürnberg, a Bielefeld és a bajnok VfB Stuttgart is áldozatául esett – rendre legalább 120 perces csata után – a másodosztályból vélhetően kieső Jenának, ám a Dortmund már túl nagy falat volt.

Bár ha az osztálykülönbség mellett a statisztikát is segítségül hívtuk volna, tényleg biztosra vehettük volna a Borussia továbbjutását. A gárda hazai közönség előtt a korábbi három kupaelődöntőjét sikerrel vette (közben idegenben ötből öt kudarc a mérleg), a 2007–2008-as szezonban pedig a keleti csapatok elleni öt meccsét simán, mindössze egy kapott góllal hozta. A kupában a Magdeburgot (4–1), a Bundesligában a Cottbust (3–0, 2–0) és a Rostockot (1–0, 1–0) megverte, most pedig a Jena is bekerült a sorba.

A győzelem azt jelenti, hogy legfeljebb egy lépés választja el a Dortmundot attól, hogy öt év elteltével ismét nemzetközi kupameccset játsszon. A 2003. november 27-én az UEFA-kupában a Sochaux-tól kapott 0–4-es pofon óta Európában nem volt érdekelt a BVB, ezúttal viszont közel van hozzá. Sőt ha a másik elődöntőben a Bayern München túljut a Wolfsburgon, szinte biztos az UEFA-kupa-szereplése, hiszen a bajorok a Bajnokok Ligájába tartanak.

Legfrissebb hírek

Az öt legjobb, aki nem nyert vb-t – Kocsis Sándor is szerepel a listán!

Foci vb 2026
1 perce

Amerikai pite: a belga aranygeneráció utolsó nagy dobását láttuk? – vb-kibeszélő, 21. nap

Foci vb 2026
14 perce

Pődör Zoltán: Helyi értékekre épülő, szerethető és fenntartható csapatot raktunk össze

Kézilabda
39 perce

Videón a világbajnokság egyik legérzelmesebb pillanata

Foci vb 2026
54 perce

Édesapját gyászolja a kongóiak kapitánya

Foci vb 2026
1 órája

Három labdáért vásárolták ki, német és magyar bajnok is lett – 50 éves Lisztes Krisztián

Magyar válogatott
1 órája

Visszavonult az ecuadori válogatott gólrekordere

Foci vb 2026
1 órája

Statisztikák: Balogun elit társasághoz csatlakozott, Pochettino amerikai történelmet írt

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik