Lövés nélkül nincs gól

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2008.03.23. 00:01
Címkék
Megszámoltuk, hogy a DVSCTEVA és az MTK labdarúgói hányszor kísérleteztek kapura lövéssel a nedves, csúszós talajon. A kék-fehérek 2–0-s győzelme s a kapott adatok bizonyítják, nem elég vállalkozni, célozni is pontosan kell.

Úgy tartják, az eső áztatta tala jon érdemes a pálya bármely szegletéből lövéssel próbálkozni, hiszen nem lehet tudni, hogy a nedves gyepen éppen miként csúszik meg a labda. Nos, a mérkőzés első félidejében mindkét gárda játékosai megpróbáltak élni az időjárás adta lehetőségekkel, megunva a labda felesleges cipelését, többször célba vették a kaput – így 12 említésre érdemes kapura tartó lövést, illetve fejest jegyezhettünk fel. Gól híján azonban hatékonyságról egyik csapat kapcsán sem beszélhettünk, viszont megállapítottuk: a debreceniek négyszer tudták eltalálni Végh Zoltán kapuját szemben a vendégek egyetlen árva (majdnem) jól célzott kísérletével.

A fordulás után aztán fordult a kocka: a hazaiak addig sem túl acélos támadójátéka Sándor Tamás kiesésével végképp csődöt mondott. Ezzel szemben az MTK igencsak összekapta magát a folytatásra, s megduplázta kapura tartó lövéseinek számát – öt alkalomból négyszer célt is találtak a kék-fehérek, sőt kétszer aztán gólnak örülhettek. Eközben a Debrecen előtt csupán két(!) lehetőség adódott, így aligha lehet döntetlenre hozni egy mérkőzést, megnyerni pedig…

A témához kapcsolódó jegyzet a 2. oldalon

Legfrissebb hírek

Amerikai pite: a belga aranygeneráció utolsó nagy dobását láttuk? – vb-kibeszélő, 21. nap

Foci vb 2026
13 perce

Pődör Zoltán: Helyi értékekre épülő, szerethető és fenntartható csapatot raktunk össze

Kézilabda
38 perce

Videón a világbajnokság egyik legérzelmesebb pillanata

Foci vb 2026
53 perce

Édesapját gyászolja a kongóiak kapitánya

Foci vb 2026
1 órája

Három labdáért vásárolták ki, német és magyar bajnok is lett – 50 éves Lisztes Krisztián

Magyar válogatott
1 órája

Visszavonult az ecuadori válogatott gólrekordere

Foci vb 2026
1 órája

Statisztikák: Balogun elit társasághoz csatlakozott, Pochettino amerikai történelmet írt

Foci vb 2026
3 órája

Videó: Kane duplázott; Belgium drámai meccsen ment tovább – a 21. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik