Ismét kidőlt a sorból

B. N. Z.B. N. Z.
2008.03.25. 07:04
Címkék

Nem lehet azt mondani a Viktória FC-Szombathely 19 éves labdarúgójáról, Várkonyi Orsolyáról, hogy a szerencse kegyeltje. Tavaly novemberben, az MTK Hungária elleni NB I-es meccsen részleges térdszalagszakadást szenvedett, de – legalábbis az előjelek alapján – úgy tűnt, hogy sikeres volt a felépülése. Klubjában februárban már bekapcsolódott a közös munkába, s mivel nem voltak fájdalmai, az Újpest és a Győri ETO elleni mérkőzésen a második félidőben csereként pályára is léphetett. Az elmúlt héten azonban ismét kidőlt a sorból. „Az U19-es válogatottal Lindabrunnban Ausztria ellen játszottunk felkészülési meccset, ahol már kezdőként szerepeltem – mondta Várkonyi Orsolya. – Az ötvenötödik percben a kapunktól húsz méterre lehettem, amikor Jakabfi Zsanettet akartam indítani. Felpattant előttem a labda, és amikor el szerettem volna rúgni, kifordult a térdem, reccsent egyet, és rögtön éreztem, hogy nagy a baj.” Az ifjú játékost ölben hozták le a pályáról, és az első diagnózis szerint az ősszel megsérült térdszalagjai ezúttal már el is szakadtak. Néhány napon belül valószínűleg meg kell majd műteni, így minimum féléves kihagyás vár Várkonyi Orsolyára. „Nagyon sajnálom, hogy így alakult, hiszen a nagypályás bajnokik mellett készültem az április végén Bukarestben sorra kerülő U19-es Eb-selejtezőre is – folytatta a Szombathely középpályása. – Ebben a szezonban már biztosan nem léphetek pályára, de szerencsés esetben júliusban ismét edzésbe állhatok, feltéve, hogy semmiféle komplikáció nem lép fel a lábadozásom alatt.” Március 29-én, szombaton a női NB Iben MTK–Szombathely mérkőzést rendeznek, amelyen bizonyosan kezdőként lépett volna pályára Várkonyi Orsolya, aki az őszi, rossz emlékű meccs után csak a lelátóról szurkolhat csapattársainak.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: a Milan ellen játszik a Ferencváros az Európa-ligában

Minden más foci
2 órája

Nagy Ádám: Többre vágyunk szép emléknél; Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

E-újság
2 órája

Lefelé a lejtőn – Malonyai Péter jegyzete

Jégkorong
3 órája

Nagypapa, lassíts! – Borbola Bence publicisztikája

Atlétika
3 órája

Győzött, így élre állt az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
3 órája

Nézze meg a Fenerbahce–Liverpool BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
3 órája

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
3 órája

Haaland egyszer került Orbán mögé – győztes gól lett belőle

Bajnokok Ligája
3 órája