Peter Forsberg újra brillírozik a jégen

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2008.03.28. 23:15
Címkék

„Nem tudom, hogy újra a régi önmagam vagyok-e. Nem voltak ezek olyan szép paszszok, bár azért elfogadom őket” – mondta Peter Forsberg, miután kiosztott három asszisztja segítségével 6–3-ra győzött a Colorado Avalanche a Vancouver Canucks ellen. Az NHL-be a hónap elején visszatérő – s a szezon végéig kereken egymillió dollárt kapó – svéd veterán ezzel a gólpassz-mesterhármassal megduplázta idei pontjai számát, de ami fontosabb: az Avs éppen a most legyőzött riválistól lépett meg két ponttal, tovább szilárdítva a rájátszásbeli helyét nyugaton.

Ráadásul a Colorado-drukkereknek még édesebb a siker, ha tudják: az Avalanche 1–2-ről fordított 5–2-re a második harmad elsöprő, 4–0-s játéka révén – ekkor született Forsberg asszisztjaiból is kettő. A középső periódusban amúgy is bejött minden, amihez az Avs edzője, Joel Quenneville húzása volt az alap: Forsberget feltette a második sorba Milan Hejduk és Paul Stastny közé, a trió pedig kilenc pontot hozott össze a mérkőzés végéig.

„Lehet, hogy Peter nem lövöldözi úgy a gólokat mostanság, mint régen, de ettől még világklasszis. Amúgy is Hejduk a gólgyáros a sorunkban, de azért mi is betalálunk néha. Az pedig, hogy most már mindhármunkra nagyon kell figyelnie az ellenfélnek, könnyebbé teszi a dolgunkat” – mondta Stastny, aki egy góllal és két gólpasszal zárt.

Legfrissebb hírek

Az öt legjobb, aki nem nyert vb-t – Kocsis Sándor is szerepel a listán!

Foci vb 2026
1 perce

Amerikai pite: a belga aranygeneráció utolsó nagy dobását láttuk? – vb-kibeszélő, 21. nap

Foci vb 2026
15 perce

Pődör Zoltán: Helyi értékekre épülő, szerethető és fenntartható csapatot raktunk össze

Kézilabda
40 perce

Videón a világbajnokság egyik legérzelmesebb pillanata

Foci vb 2026
55 perce

Édesapját gyászolja a kongóiak kapitánya

Foci vb 2026
1 órája

Három labdáért vásárolták ki, német és magyar bajnok is lett – 50 éves Lisztes Krisztián

Magyar válogatott
1 órája

Visszavonult az ecuadori válogatott gólrekordere

Foci vb 2026
1 órája

Statisztikák: Balogun elit társasághoz csatlakozott, Pochettino amerikai történelmet írt

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik