Most már tényleg Rijkaard állása a tét

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2008.04.02. 01:15
Címkék

A Barcelona az ördöngös Ronaldinhóval és Lionel Messivel a negyeddöntőre készül a Bajnokok Ligájában, hogy újabb lépést tegyen a hőn áhított triplázás felé.

Néhány hónapja még megállta helyét ez a megállapítás, de mára odáig jutott a katalán gárda, hogy az iménti mondatból csak a Barcelona BLnegyeddöntős szereplése igaz. A látványos és eredményes futballért felelős Ronaldinho és Messi ebben az idényben jószerével többször volt sérült, mint egészséges (most is partvonalon kívül vannak), a triplázás is elúszott, hiszen a gránátvörös-kékek kiestek a Királykupából, a bajnokságban pedig visszacsúsztak a harmadik helyre, jelenleg hét pont a lemaradásuk az éllovas Real Madriddal szemben.

Vagyis egyetlen mentsvár maradt, a Bajnokok Ligája.

A klubtól származó információk alapján kijelenthető: bravúr volna a Barcától, ha megnyerné a legrangosabb európai kupasorozatot. A miértre Txiki Begiristain, a klub technikai igazgatója adja meg a választ.

„Csapatunknak mindig is az volt az egyik erőssége, hogy a vezetés megszerzése után tartani vagy növelni tudta előnyét. Nos, ez a képesség hiányzik a mai Barcelonából, mert a futballistáknak mintha nem lenne kellő önbizalmuk az éles szituációknál. Ki kell mondanunk végre: válságban vagyunk” – fakadt ki a korábbi kiváló támadó, utalva egyúttal a Betis elleni rémálomra (2–0-ról 2–3).

S minthogy az idehaza jól ismert „Hol a csapatunk?!” rigmus Barcelonában is felcsendülhet, a józan ész azt diktálja, előbb-utóbb elköszönnek a jelenlegi edzőtől, Frank Rijkaardtól. A fürtös holland mester idény végi távozásáról szóló hírek többször, több helyütt felröppentek, most azonban újabb fejezetéhez érkezett a Rijkaard-saga: spanyol lapértesülések szerint azonnal menesztik a szakembert, ha együttese „fennakad” a Schalke elleni BL-negyeddöntőn. Egyes spanyol médiumok tudni vélik, hogy bukás esetén a Barcelona mezét 1990 és 2001 között 263 alkalommal magára húzó, 47szeres spanyol válogatott, jelenleg a Barca B munkájáért felelős 37 esztendős Pep Guardiola foglalja el Rijkaard helyét a kispadon. Ő bele is illik Begiristain koncepciójába, aki korábban azt mondta, szeretné, ha a klubhoz erősen kötődő szakember irányítaná a csapatot. Sőt amikor Guardiolát tavaly nyáron „állományba vette” a Barca, Begiristain megígérte neki: egy napon ő lesz az edző.

S nem a tartalékcsapatnál.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Halász Bence megkezdi szereplését az atlétikai vb-n

Minden más foci
27 perce

Molnár Attila országos csúccsal elődöntős 400-on; Futballünnep Szarvaskenden

E-újság
40 perce

Széna a csűrben – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
1 órája

Ott az érem! – L. Pap István jegyzete

Ökölvívás
1 órája

Hámori Luca legyőzője aranyérmes lett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
1 órája

Burrow sérülése után győzött a Bengals, hosszabbítás után nyert a Dallas

Amerikai sportok
1 órája

Ligue 1: Negóék a hosszabbításban buktak el Strasbourgban

Francia labdarúgás
1 órája

Csak a szokásos: a Barcelona ezúttal is alaposan kitömte a Valencia kapuját

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik