Majd’ leég az arcáról a bőr

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
2008.04.04. 00:59
Címkék

„Az ilyen mérkőzés után több já tékostársamnak a hátsó kijáraton kellene elhagynia az uszodát, hogy ne kelljen a szurkolók szemébe néznie.” Ezt Baksa László, a Szeged-Beton VE válogatott kapusa nyilatkozta lapunknak azt követően, hogy együttese az elődöntő második mérkőzésén hazai pályán kapott ki 7–2-re az Egertől, amelynek így már csak egy győzelemre van szüksége a fináléba jutáshoz, míg Baksáéknak zsinórban háromra, amiből kettőt idegenben kellene megszerezni…

„Lehet, erősen fogalmaztam, de néhányan nem a tétnek és a csapat hírnevének megfelelően játszottak – mondta csütörtökdélután Baksa László. – Tartozunk Szeged városának, azoknak az embereknek, akiknek köszönhetjük, hogy ilyen körülmények között vízilabdázhatunk, úgy érzem, vissza kéne adnunk nekik valamit. Gyalázatosan játszottunk, és ez már nem az első ilyen mérkőzésünk volt. Két gólt lőttünk, ráadásul a másodikat csak az utolsó percben, miként az ötből nullás fórkihasználás is elfogadhatatlan. Az Egertől lehet hét gólt kapni, de Hegedüs Gábor találatában ludas voltam, illetve a rövidbe is kaptam gólt. Szombaton minden mindegy alapon kell pólóznunk, hogy ha búcsúzunk, akkor emelt fővel tegyük. Az edzéseken megcsináljuk, amit kell, majd a meccseken érthetetlen módon mégsem megy, emellett önbizalomhiányunk is van. Egyszerűen leég a bőr az arcomról, rettenetes volt kimenni az uszodából, és az előtérben ülő szurkolók szemébe nézni.”

Kásás Zoltán edzőhöz – aki azt kérte a játékosoktól, egymás között beszéljék meg a szerdai találkozót – hasonlóan Baksa is azt hitte, a LEN-kupa-beli 5–1es vereség csak véletlen volt. Kiderült, mégsem… Emellett egyre jobban igazolódik az a kijelentés, hogy a Szeged támadójátéka túlzottan is az olimpiai bajnok Varga Tamásra épül, s ha neki nem megy, a csapat is gyengélkedik. „Csuvi” az elődöntő két meccsén két gólt lőtt (mindkettőt az első összecsapáson), az eredmény pedig ismert. Ráadásul a korábbi gólkirály Weszelovszky László, valamint Lehmann István és Balatoni Máté sem tudta Varga góljait pótolni.

„Tamás kulcsjátékos nálunk, tőle nagyon sokat vár a csapat és a közönség is – mondta a kapusklub- és válogatottbeli társáról.

– Amikor Csuvit ketten fogják,mint történt ez az Eger ellen, akkor kellene másoknak villognia – ez azonban nem valósult meg.Más nem lépett a helyére, ennek következménye a mindössze két szerzett gól.”

Egy kérdés továbbra is tisztázatlan. Hol is van a szegedi komplexum (az uszoda közvetlenül a sportcsarnok mellett van, sőt a csarnokban öltöznek a csapatok) hátsó kijárata? „Nem tudom, még sosem kellett ott kijönnöm” – tudtuk, pontosabban nem tudtuk, meg Baksa Lászlótól.

Legfrissebb hírek

Levetnék a „Pancserszter” gúnynevet, aranyéremre tör a Manchester United

Angol labdarúgás
7 perce

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
9 perce

Kerek, keretes szerkezetű pályafutás – Hosszú Kávé Fejszés Attilával

Képes Sport
33 perce

Lemondott Szöllősi György és a Magyar Sportújságírók Szövetségének teljes elnöksége

Egyéb egyéni
1 órája

Hadfi Gréta: A címeres mezért dolgozom napról napra

Kézilabda
2 órája

Dejan Sztankovics lemondott a Crvena zvezdánál a BL-kiesés után

Bajnokok Ligája
2 órája

Takács Boglárka a legjobb idővel elődöntős 200-on

Atlétika
2 órája

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
2 órája