Sikeres alkalmi duó

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
2008.04.13. 00:58
Címkék
A vártnál simább győzelmet aratott a Bardóczky Kornél, Varga Róbert kettős az Algéria elleni Davis-kupa-találkozón, így a magyarok lépéselőnyből várhatják a két vasárnapi egyest.

Szombatra az esőnek már híre-hamva sem volt Algírban, csak a kavargó szél maradt a Mohamed Budiaf Olimpiai Központ felett. Az euro-afrikai zóna II. csoportjának első fordulójában rendezett Algéria–Magyarország Davis-kupa-találkozó párosmeccsére így többékevésbé kellemes körülmények között kerülhetett sor – egy Varga Róbert nevű fiatalember azonban így is rettenetesen izgult. A még csak 19 esztendős, Kárpátaljáról áttelepült fiú ugyanis eleve csak vészbehívóval lett a magyar válogatott tagja, miután a Balázs fivérek anyagi okokra hivatkozva az utolsó pillanatokban lemondták a Dkszereplést. Ehhez képest Vargának szombaton már sorsdöntő találkozón kellett újoncként helytállnia a rutinos Bardóczky Kornél oldalán – ő pedig nem okozott csalódást. A magyarok már az első adandó alkalommal elvették ellenfeleik szerváját, ami megnyugtatta őket. Ezzel együtt felváltva röpködtek a bréklehetőségek az első felvonásban, de a mieink jöttek ki jobban az adok-kapokból, míg a második szettben 6:3-ra intézték el a Lamin Uhab, Szliman Szaudi kettőst. A harmadik felvonásban, 5:3-nál Varga már a meccsért adogathatott, és a fiúknak volt is labdájuk a győzelemhez, de végül csak 7:5-re nyerték meg az utolsó szettet – azonban így is remek győzelmet arattak.

„Nem is vártam volna Robitól, hogy ilyen parádésan teljesít, de tökéletesen felnőtt a feladathoz – méltatta partnerét Bardóczky, aki annak is örülhetett, hogy ismét csak két órát kellett pályán töltenie, így nem fáradt el nagyon a vasárnapi egyesre. – Robi agresszív volt, határozott, nem ijedt meg egyetlen szituációban sem, és ez a párosnál kulcsfontosságú; nem volt szívbajos, ha kellett, becsapdosta a labdákat. Korábban összesen egyszer játszottunk együtt, de hasonló felfogásban párosozunk. Emellett sokat beszéltünk a pályán, én is igyekeztem bátorítani, és Baranyi Szabolcs kapitány is tömte tanácsokkal, ő pedig megszolgálta a bizalmat.”

Vasárnap tehát már csak egy mérkőzést kell megnyerniük a magyaroknak a továbbjutáshoz: Bardóczky (442. a világranglistán) a jobbik algériaival, Uhabbal (274.) csap össze, majd Kiss Sebő (757.) és Szlaudi (550.) meccse következhet – remélhetőleg már tét nélkül. „Nekünk kedvez, hogy már csak egy meccset kell megnyernünk, de óriási, nyílt csatára számítok, hiszen a hazaiaknak élet-halál kérdése ez a találkozó – mondta Bardóczky. – Természetesen nemcsak Uhab, hanem én is mindent megpróbálok majd, de az megnyugtató, hogy még ott van Sebő is. Ő pihenhetett egy napot, ráadásul ha csak úgy játszik, mint pénteken, már akkor is legyőzheti Szlaudit, pedig még nem is volt igazán nagy formában.”

Legfrissebb hírek

„Aki a Windsor Parkba készül, jó, ha tudja, kemény mérkőzés vár rá” – északír készülődés a mieink ellen

Minden más foci
3 perce

Klujber Katrin: Jó meccset akartunk játszani, össze is jött!

Kézilabda
8 perce

Furcsa indoklás, Betlehemet és Fábiánt is megfosztották az Ek-dobogótól

Úszás
21 perce

Andrea Maldera szerint játékosai példát mutattak az egész ukrán népnek

Minden más foci
45 perce

Kikaptunk a norvégoktól, a bronzéremért játszunk holnap az Eurokupában

Kézilabda
1 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
1 órája

Csehország–Ukrajna döntő lesz a Billie Jean King-kupában

Tenisz
1 órája

Kazah elnöke lett a Nemzetközi Sakkszövetségnek

Egyéb egyéni
1 órája