Calzaghe a Ring ura

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2008.04.21. 02:40
Címkék
A walesi Joe Calzaghe félnehézsúlyban megosztott pontozással győzte le az amerikai Bernard Hopkinst a Las Vegas-i összecsapáson. A tét a The Ring magazin öve volt, tehát a küzdelmet követően a győztest tekinthetjük a ring királyának. Így is, úgy is.

Az év mérkőzése is lehetett vol na, ehelyett átvitt értelemben egeret szültek a hegyek. A félnehézsúlyban először bokszoló Joe Calzaghe (45–0–0, 32 K. O.) óvatosan kezdett, többek között azért is, mert az ebben a kategóriában „jártasabb” Bernard Hopkins (48–5–1, 32 K. O.) váratlan jobbegyenessel rögtön az első menetben padlóra küldte. A mintegy kilencezer walesi szurkoló elnémult, de a nagyközépsúly vitathatatlan bajnoka összeszedte magát. Később a walesi mozgásán érződött, próbál megfelelni a Hopkins ellen üdvözítő taktikának, de néha előbújt belőle igazi énje: ha nem is pontos és nem is olyan sok ütéssel, mint másokat, de megszórta ellenfelét. A mérkőzés egészét jellemezte, hogy nehéz volt kihámozni a találó ütéseket.

A harmadik menettől Calzaghe dominanciája érvényesült, egyre inkább ráerőltette stílusát ellenfelére. Noha a feszültség ott vibrált a levegőben, a színvonal elmaradt az elvárttól. Ráadásul a tizedik menetben Hopkins – amikor már látta, hogy nem tud a walesi fölé kerekedni – valóban mély ütést követően szimulált egy keveset, de inkább levegőhöz akart jutni a 43 éves veterán. Ezt a mutatványát később még egyszer megismételte, de sem új erőre nem kapott, s azt sem érte el, hogy Joe Cortez vezetőbíró megintse Calzaghe-t.

Amikor a korán felismert rákból felépült legendás meccsszpíker, a betegsége utáni első öszszecsapásán közreműködő Michael Buffer kihirdette, hogy az egyik pontozó 114:113 arányban Hopkinst hozta ki győztesnek, Calzaghe tekintetén egy pillanatra átfutott, hogy ezért kár volt első egyesült államokbeli meccsére átruccannia egy számára új súlycsoportban. De aztán győzött az igazság, a másik két pontozó 115:112, illetve 116:111 arányban a 36 esztendős britet látta jobbnak. Calzaghe ezzel nemcsak a The Ring magazin koronáját szerezte meg, hanem veretlenségét is megőrizte.

A győztes szinte eksztázisban nyilatkozott: „Padlón voltam, de azért, mert elcsúsztam. Aztán felálltam, és úgy ütöttem, ahogyan szoktam. Hopkins minden trükköt bedobott, hogy legyőzzön, de egyet sem vettem be. Ez pályafutásom egyik legnagyobb győzelme.” Hopkins másképp látta: „Uraltam a meccset, bokszleckét adtam Calzaghe-nak, igaz, nem tudtam döntésre vinni a dolgot.”

A walesi győzelme után talán nem váratlan, hogy Roy Jones bejelentette, szívesen megmérkőzne a brit bunyóssal.

Legfrissebb hírek

Szalontay az országos csúcsa után az első fordulóban búcsúzott sprintben a pályakerékpáros Eb-n

Kerékpár
29 perce

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
47 perce

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
1 órája

Geri Ádám elárulta, mi a Kassa célja a tavaszi szezonban

Minden más foci
1 órája

Nem fogott kezet Bondár Annával ukrán ellenfele a kolozsvári WTA-tornán – videó

Tenisz
1 órája

Kézilabda: újra megrendezik itthon a nők és a férfiak Szuperkupa-mérkőzését

Kézilabda
1 órája

Borsos Benedek nyerte a ruandai ultrakerékpáros versenyt

Kerékpár
2 órája

Kós Hubert és Pádár Nikolett is versenyt nyert Texasban

Úszás
2 órája
Ezek is érdekelhetik