A megmentő: Lipcsei Péter

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2008.04.28. 00:07
Címkék
A hajrában rúgott három góllal a sírból hozta vissza a három pontot a Ferencváros a már kiesett Mezőkövesd-Zsóry ellen. A gyenge színvonalú mérkőzésen aratott győzelem továbbra is életben tartja a zöld-fehérek élvonalról szőtt álmait.

Nagyot néztek a mezőkövesdiek fél órával a mérkőzés kezdete előtt. Talán csak a megye kettőben láttak hasonlót, mint a Ferencváros melegítése közben. Bobby Davison, a zöld-fehérek angol vezetőedzője gatyára vetkőzve cikázott játékosai között, sokan azt hitték, hogy az amúgy is országszerte csak öregfiúcsapatnak titulált Fradi újabb, őszülő halántékú labdarúgót szerződtetett.

Tegyük hozzá, Bobby Davison nyugodtan játszhatott volna az első félidőben, mert bizony lassú, ritmustalan, a rengeteg pontatlan passz miatt gyenge futballt láthatott a háromezer néző. Nem kétséges, a korábbi gólerős játékos, Bobby Davison is bírta volna a tempót, mert míg játékosai poroszkáltak a pályán, ő percenként ingázott a kispad és az oldalvonal között – meg is izzadt a sok mozgástól...

Egyébiránt rendkívül nagy eseménynek számított a Ferencváros fellépése Mezőkövesden, soha annyian nem állták körül a pályát, mint vasárnap. Örült is a vezetőség, hiszen valamivel több mint hatmillió forint került az amúgy szerény anyagi körülmények között működő klub kasszájába – az éves költségvetés húsz százaléka!

A bevételen kívül azonban másnak nem örülhettek a helyiek, hiszen csapatuk, úgy tűnik, egyévnyi másodosztályú szereplés után az NB III-ban folytathatja, és bosszankodhattak a Ferencváros szurkolói is, hiszen bebizonyosodott, hiába volt edzőcsere, került angol szakember Csank János helyére a kispadra, szemernyit sem változott az együttes játéka.

Aztán Bobby Davison mégiscsak bizonyította, érti a szakmát.

Bár a csapat a második félidőben is döcögősen futballozott, a jó érzékkel végrehajtott cseréknek köszönhetően a Fradi végül a maga javára fordította a mérkőzést. Igaz, nem csupán az angol szakember meglátásai, hanem Toplenszki Szabolcs öngólja is kellett a győzelemhez. Mert hiába játszott a 61. perctől emberelőnyben a zöld-fehér együttes, a gólig masszívan és szervezetten, bunkerfutballt játszva rombolt a Mezőkövesd (ugyanakkor az öngól előtt Wojciech Zarzycki hatalmas bravúrral mentette meg a Fradit a góltól). A meccs még a fradistáknak sem tetszett.

Ami biztos: Mezőkövesden Lisztes Krisztián, Bartha László és Szalai Tamás beállásával lett acélosabb a fővárosi együttes, de most már rendkívül sok munka és még több szerencse kell a csapatnak az élvonalba jutáshoz.

Illetve az is, hogy Lipcsei Péter jól futballozzon. Mezőkövesden is kiderült, hogy a csapatkapitány játéka nélkülözhetetlen, a csapat becsületét ő mentette meg a 87. és 90. percben lőtt góljával.

Az azonban biztos: a Fradi egyszemélyes csapatként nem viheti semmire.

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám: Közösen tartsuk meg a sportot stratégiai ágazatnak

Egyéb egyéni
6 perce

Férfi kosár Ek: nyert a Falco Rostockban, megőrizte az esélyt a továbbjutásra

Kosárlabda
6 perce

Sümegi Nóra: Én már az elődöntő után lejátszottam volna a finálét!

Vízilabda
10 perce

Elődöntőbe jutott a KHG Kaposvár a női röplabda Challenge-kupában

Röplabda
18 perce

Pályakerékpáros Eb: Drijver Bertold 18. omniumban

Kerékpár
37 perce

Női röplabda MK: elődöntős a Nyíregyháza és a Békéscsaba

Röplabda
43 perce

Magasugrás: Bátori Lilianna második lett Udinében

Atlétika
56 perce

NOB: először választottak be iráni nőt a tagságba

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik