Még mindig Nadalnak hívják a salakkirályt
Akárki nyer, dőlni fognak a rekordok – ez az egy volt biztos Roger Federer és Rafael Nadal csúcstalálkozója előtt a 3.6 millió dolláros monte-carlói mesterverseny döntőjében. Federer beállíthatta volna Andre Agassi rekordját hét különböző mestertornán szerzett elsőségével, Nadal pedig egyaránt csúcsot jelentő negyedik monacói és hetedik salakpályás Mastersdiadalára fenhette a fogát.
Nem mintha ez bárkit is érdekelt volna.
Amikor ugyanis a spanyol és a svájci összecsap a vörös borításon, mindig két kérdést kell feltennünk. Az egyik, hogy Federernek sikerül-e legyőznie a nem rettegett, de az optimálisnál talán jobban tisztelt salakkirályt és önmagát, illetve hogy a közelgő Roland Garros (a Grand Slamtorna, amelyet még sohasem nyert meg) előtt milyen állapotban van, azaz a látottak alapján képes lehet-e végre megverni spanyol mumusát a párizsi salakon.
Nos, sok újat nem tudtunk meg.
A meccs elején úgy tűnt, a világelső végre megfoghatja Nadalt. Mindketten jól játszottak az alapvonalról, de Federer okosan rövidített is, fel-fellépegetett a hálóhoz, és a korai brékváltás ellenére talán valamivel magabiztosabbnak is tűnt. 3:3 után bátor tenisszel három bréklabdához jutott, egyet értékesített is, ekkor azonban váratlanul visszaesett – mintha Nadal ellen, salakon még mindig megijedne a nagy lehetőségtől…
A spanyol stabilabban kezdett játszani, egyúttal több lehetőséget is kapott a világelsőtől – márpedig nem azért ő a vörös borítás legjobbja, hogy ne használjon ki minden, kicsit is puhán megütött labdát. Abból pedig volt egynéhány, amint Federer-rontásból is (a svájci összesen húsz önhibával zárta a játszmát, csak fonákkal nyolcszor hibázott – nyerő ütése nem volt), így tulajdonképpen nem is csoda, hogy a végén a sokadik bátortalan Federer-röptét követően remek keresztütéssel 7:5re Nadal nyerte meg az első szettet.
A svájci azonban nem hagyta annyiban a dolgot: elkezdett „sülni” a keze, ellenállhatatlanul teniszezett a második felvonás elején, legszebb, legokosabb ütéseit húzta elő a tarsolyból, míg Nadal visszaesett egy kicsit, és azokat a labdákat is elrontotta, amelyeknél a világelső egyáltalán esélyt adott neki. 4:0 után azonban jött, ami jönni szokott: Nadal kicsit pontosabb és agresszívebb lett, jobban kiszorította a világelsőt, akinek ismét remegni kezdett a keze (nagyon furcsa ezt leírni a sportág történetének legnagyobb egyéniségéről), ismét görcsösebbé vált, szétcsúsztak a szervái, és ismét jöttek a váratlan hibák.
Ne szaporítsuk a szót: Federer legközelebb 5:4-es Nadalvezetésnél kezdett önmagához méltóan játszani, megint bátran lépett fel röptézni, és amikor sikerült gyorsan befejeznie a labdameneteket, általában övé is lett a pont – de nem sokáig tartott a lendülete. Az alapvonalról a spanyol ágyúzott jobban, minden labdát elért, továbbra is erőteljesen és pontosan játszott, és a hajrá ismét neki sikerült, miközben a világelsőt ismét elhagyta a kedve – végül a spanyol 7:5-re nyerte meg ezt a játszmát is, és egy vereség mellett immár hetedik győzelmét aratta salakpályán Federer ellen.
Folytatás két hét múlva, a római Mastersen.
