Még mindig tartoznak

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2008.04.30. 01:39
Címkék

Annus Adrián és Fazekas Róbert még mindig tartozik a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, így a Magyar Olimpiai Bizottság azt javasolja, hogy a két atléta nevét töröljék a pekingi játékokra akkreditált sportolók listájáról. A NOB tavaly ősszel levelet küldött a MOB-nak, hogy szeretne pénzéhez jutni, így a szervezet felszólította a Magyar Atlétikai Szövetséget, hogy hajtsa be a követelést a két sportolón. Mint ismert, Annusék azután indítottak és veszítettek pert a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál a NOB ellen, hogy a szervezet doppingvétség miatt megfosztotta őket athéni aranyérmüktől. A perköltség egy részét már törlesztették az atléták, ám még mindig van 3.6 millió forint tartozásuk. Miután a MASZ nem tett eleget a MOB felszólításának, utóbbi szervezet elnöksége kitiltotta az atlétikai szövetség akkori vezetőit a pekingi játékokról, emellett kérte, hogy a két atléta versenyzői engedélyét is függesszék fel, majd tavaly novemberben úgy döntött, hogy a magyar sport megbecsülésének megőrzése érdekében kifizeti a két versenyző tartozását, a MASZ-nál lévő MOBkölcsönből. A hazai atlétikai szövetségnek azóta új vezetősége van, ám a tartozás kiegyenlítése mind a mai napig nem történt meg – noha ígéretet tettek arra, hogy a lehető legrövidebb időn belül rendezik a számlát.

Legfrissebb hírek

Rudi Garcia: A labdarúgásban minden lehetséges, amíg hiszünk benne

Foci vb 2026
11 perce

A vb-történelem legkésőbbi góljával jutott tovább Belgium – statisztika

Foci vb 2026
46 perce

USA vagy Bosznia-Hercegovina? Elkezdődött a meccs

Foci vb 2026
48 perce

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Egyesült Államok–Bosznia-Hercegovina 1–0

Foci vb 2026
1 órája

Dzeko az egyik oldalon, Pulisic a másikon – íme, az Egyesült Államok–Bosznia-Hercegovina kezdőcsapatai

Foci vb 2026
1 órája

Dráma Seattle-ben: Belgium a sírból állt fel a rendes játékidőben, majd a 125. percben Tielemans tizenegyesével kiejtette Szenegált

Foci vb 2026
2 órája

Belgium bejutott a nyolcaddöntőbe!

Foci vb 2026
2 órája

Már Belgium vezet!

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik