Kicsit még várni kell a bravúrra

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
2008.05.10. 00:45
Címkék
Sötétedés miatt 6:3, 4:6-os állásnál félbeszakadt Szávay Ágnes és Ana Ivanovics találkozója a berlini torna negyeddöntőjében. Ági eddigi játéka azonban több mint biztató.

Legtöbb, tizennyolc évesnél idősebb olvasónk bizonyára egyetért azzal, hogy egy tanteremben ülve Mária Terézia felvilágosult abszolutizmusáról vagy József Attila istenes költészetéről az érettségiztető tanárokkal beszélgetni életre szóló élményt jelent. Ám az 1.34 millió dolláros WTA-tornának otthont adó Rot Weiss teniszklub centerpályájának egyik napernyője alatt ülve az edzői utasításokat hallgatni sem lehet rossz – főleg ha az ember épp az imént nyerte meg az első szettet a világ második legjobb teniszezője ellen.

Márpedig az e heti érettségit elhalasztó Szávay Ágnes az utóbbi lehetőséget választotta, és minden bizonnyal nem is bánta meg a döntést. Meggyőződéssel bólogatott Bocskay József tanácsaira, de önmagával is tökéletesen elégedett lehetett: pazar játékkal nyerte meg az első játszmát a szerb Ana Ivanovics elleni negyeddöntőben.

A szerbek klasszisa kissé ingatagon kezdett, így Szávay azonnal brékelőnybe került. Ági hatalmas önbizalommal, bátran, szinte hiba nélkül teniszezett, okosan küldözgette jobbra-balra ellenfelét, ha kellett, rövidített, ha kellett, az alapvonalat bombázta nagy erővel, és láthatóan nagyon érezte és élvezte is a teniszt. Az egy-két rontás miatt, amely becsúszott a játékába, a feljavult Ivanovics is bréklabdákhoz jutott, de amikor kellett, a magyar lány mindig a helyén volt. A szerb 5:3-nál ismét elbizonytalanodott, Ági pedig kihasználta a hibákat, és harmadik szettlabdáját beütve 6:3-ra megnyerte az első felvonást.

A másodikat kicsit gyengébben kezdte, bátran, de pontatlanabbul ütött, és szervái sem voltak az igaziak. A fontoskodó vezetőbíróval is vitatkozott egy sort, ami kizökkentette a ritmusból, és végül egy rossz röpte után elveszítette a szerváját. Ám rögtön viszszabrékelt, sőt el is lépett 3:1-re, miközben olyan labdameneteket nyert meg, amelyeket szemmel is nehéz volt követni – közülük nem egy a férfimezőnyben is elfért volna.

Ám Ivanovics is megmutatta, miért van ő a világranglistán ott, ahol: belehergelte magát a játékba, elérhetetlen ütéseket tett vissza pontosan a háló mögé, vagy emelte át a magyar lányt úgy, hogy labdája még pont csípje a vonalat, és 5:4-nél már ő adogatott a játszmáért. A szerencse is melléállt (egy hálóról lecsorgó labda után háromszor kért elnézést), végül nagyot sikoltva ütötte be második szettlabdáját – látszott, hogy megkönnyebbült.

A szerb lány tehát lendületbe jött, de hiába: a sötétedés miatt 1 óra 27 perc után be kellett rekeszteni a találkozót, amelyet szombat délelőtt folytatnak: akkor dől el, ki lesz az orosz Jelena Gyementyjeva ellenfele az elődöntőben. Áginak lesz egy éjszakája kipihenni magát, és ha sikerül pénteki játékát nyújtania, nincs miért aggódnia. Egyelőre partiban van a szerbbel: hogy mást ne mondjunk, mindketten 64 labdamenetet nyertek meg. Szombaton bármi megtörténhet.

Eredmények a 20. oldalon

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
6 perce

Nyert a listavezető MTK, kilencet vágott a Honvéd a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
43 perce

NB III: a Gyula a Kispest-Honvéd II ellen is megtartotta hibátlan mérlegét

Labdarúgó NB II
47 perce

Negyven lövésből egy gólt sem szerzett a Fehérvár

Jégkorong
1 órája

Rapporték legyőzték a spanyolokat, a magyar válogatott az 5. a záró kör előtt a sakkolimpián

Egyéb egyéni
1 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
1 órája

Női kézi Eurokupa: a mieink a románokkal játszanak a bronzéremért

Kézilabda
1 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
1 órája