Nem sikerült a bravúr

R. B. B.R. B. B.
2008.05.11. 01:20
Címkék

Szombatra sem tört meg Ana Ivanovics lendülete a 1 340 000 dolláros berlini WTAtornán. A világranglista-2. szerb még pénteken nyerte meg – az első elbukása után – a második szettet Szávay Ágnes ellen a negyeddöntőben, majd a sötétedés miatt félbeszakadó mecscset ott folytatta, ahol előző nap abbahagyta. A magyar lány kezdte az adogatást, de Ivanovics rögtön brékelni tudott – többek között Szávay kettős hibájának köszönhetően –, és igyekezett kézben tartani a párharc irányítását. A ranglistán 14. Vasas-játékos pontot is csak elvétve tudott nyerni, ezért nem volt meglepetés, hogy másodjára is elveszítette a szerváját, 0:3-nál pedig már csak a legoptimistábbak bíztak a sikerben. A soltvadketri tehetség összeszorított foggal küzdött, egyszer is el is tudta venni riválisa adogatását, de a fontos labdamenetek rendre a remekül szerváló Ivanovicséi lettek. Szávay 3:5-nél a meccsben maradásért adogatott, Ivanovics azonban harmadjára is brékelt, és 3:6, 6:4, 6:3-as sikerével bejutott a négy közé.

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
6 perce

Nyert a listavezető MTK, kilencet vágott a Honvéd a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
43 perce

NB III: a Gyula a Kispest-Honvéd II ellen is megtartotta hibátlan mérlegét

Labdarúgó NB II
48 perce

Negyven lövésből egy gólt sem szerzett a Fehérvár

Jégkorong
1 órája

Rapporték legyőzték a spanyolokat, a magyar válogatott az 5. a záró kör előtt a sakkolimpián

Egyéb egyéni
1 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
1 órája

Női kézi Eurokupa: a mieink a románokkal játszanak a bronzéremért

Kézilabda
1 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
1 órája