Materazzi elrontotta

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
2008.05.13. 00:19
Címkék
Túlzás nélkül állíthatjuk, minden idők egyik legizgalmasabb fordulóját rendezték meg vasárnap a Serie A-ban. Az Inter sokáig (bajnoki) győzelemre állt, de végül nem nyerte meg a scudettót, a negyedik helyért zajló csatában a Fiorentina visszaelőzte a Milant, és bár sokáig megvolt a három biztos kieső, egy Del Piero-gól miatt csak a Livorno búcsúzik, a Catania, a Parma és az Empoli sorsa az utolsó fordulóban dől el.

Az Inter úgy lépett pályára va sárnap délután a Siena ellen, hogy tudta: ha megveri a már biztos bennmaradó, tehát nem túl motivált toszkán kiscsapatot, megszerzi története 16. bajnoki címét.

A San Siro lelátóin 80 000 kékfeketébe öltözött drukker várta a győzelmet, amely azonban elmaradt. Az Inter ugyan kétszer is vezetett (Patrick Vieira és Mario Balotelli is fejjel vette be Alex Manninger kapuját), az egykori Roma-játékos (!) Husszin Hardzsa által irányított Siena azonban mindkétszer egyenlített, s miután a hazaiak kihagytak legalább fél tucat hatalmas helyzetet, Marco Materazzi (jogtalan) tizenegyesét pedig Manninger kapus kivédte, maradt a 2–2. (A kihagyott büntető pillanatában egy pisai Inter-drukker dühében kidobta a tv-jét az ablakon.) Persze a scudettóhoz az iksz is elég lett volna, ha a Roma nem győzi le hazai pályán az Atalantát, a „farkasok” azonban nem tették meg ezt a szívességet: 2–1-re nyertek, így egy pontra megközelítették az éllovast, amely 11 pontos előnyt herdált el mostanra csaknem teljesen.

„Sajnálom, hogy nem sikerült nyernünk, hiszen rengeteg óriási lehetőséget puskáztunk el. Materazzi hibázott, mert nem neki, hanem Cruznak kellett volna lőnie a tizenegyest, de megértem, elkapta a hév. Most nyernünk kell vasárnap Parmában, és nyerni is fogunk, miénk lesz a bajnoki cím – jelentette ki Roberto Mancini, az Inter edzője, míg Materazzi a következőket mondta: – Sokszor lőttem már tizenegyest, és sohasem hibáztam, most is úgy éreztem, hogy betalálok, de sajnos tévedtem. Cruztól elnézést kértem, és azt is megértem, hogy az Inter szurkolói Moratti elnökkel az élen haragszanak rám, de ilyen a futball. Előre kell néznünk, nyernünk kell Parmában.”

Legfrissebb hírek

Marcos Senna: Szívesen játszottam volna együtt Rodrival és Pedrivel

Foci vb 2026
2 perce

Molnár-Budácsik Dorottya: Második otthonom lett a Vasas

Kosárlabda
7 perce

Bohócot csinált a biztonsági emberekből egy pályára rohanó szurkoló

Foci vb 2026
10 perce

Sportújságírók világnapja: „A mi hivatásunk a garancia” – elnöki köszöntő

Egyéb egyéni
18 perce

Gyulai Memorial: olimpiai bajnokok és világcsúcstartók érkeznek

Atlétika
20 perce

Aki férfiakat faragott az egyetemistákból – Bob Gansler nyolcvanöt éves

Foci vb 2026
33 perce

Messi nevetett, amikor átvizsgálták őt a reptéren – videó

Foci vb 2026
41 perce

Tour de France: az Alpe d’Huezen dőlhet el a sárga trikó sorsa

Kerékpár
51 perce
Ezek is érdekelhetik