Nagyra nyílt aranykapu

2008.05.25. 01:39
Címkék
Szerencsés esetben Sopronban egy pontot szerezve is bajnok lehet az MTK, ám ha az utolsó fordulóban nem akarnak izgulni a jövő hét végén szabadnapos Hungária körúti játékosok, le kell győzniük a Káposztás utcai albérletben utolsó meccsére készülő REAC-ot.

Úgy fest, öt – egyenként inkább derűlátó, mint keserves – évnek kellett leperegnie ahhoz, hogy a sihederkorú tehetségek országos összegyűjtésével, majd a céltudatos lasszózást követően a „focikadétok” akadémiai képzésével a spanyolviaszt hazánkba importáló, egyben a többi klubnak irányt mutató MTK-nak újból aranyérmes csapata nőjön – sorrendben a huszonharmadik.

A Soproni Liga edződoyenje, Garami József irányította társaságnak a révbe éréshez „mindössze” meg kell nyernie egyetlen, ténylegesen lejátszandó összecsapását – hétfőn, a tavasszal a villanyfényes soproni arénában albérletben lévő REAC vendégeként. Mindamellett a stadiongazda Sopron év közbeni kizárása miatt a 30. fordulóban szabadnapos MTK-nak bizonyos esetben – alapvetően a címvédő DVSC pénteki paksi 2–2-je miatt – a döntetlen is elegendő lehet a megdicsőüléshez. Igaz, ez esetben a Hungária körútiak szombati szabadnapjukon azért fohászkodhatnak, hogy a Loki ne üsse ki (minimum öt góllal) az Újpestet, az utolsó pillanatban elhappolva az aranyat a címre öt éve váró fővárosiak orra elől...

A 2003-as bajnokcsapat és az MTK jelenlegi garnitúrájának játékosonkénti összevetése mi-


folytatás...
Legfrissebb hírek

A Lecce ellen folytatódott az Udinese borzasztó sorozata, a Fiorentina is kikapott

Olasz labdarúgás
4 perce

Női röplabda: a Veszprém otthonában győzött a Vasas

Röplabda
11 perce

Kontinentális Kupa: nem jutott tovább a Budapest Jégkorong Akadémia

Jégkorong
17 perce

Piros Zsombor kikapott a maiai döntőben, egyelőre nem jutott a legjobb százba

Tenisz
28 perce

Tóth Alex nélkül nyert a Bournemouth, csak ikszelt idegenben a Manchester United

Angol labdarúgás
37 perce

Vuhani tenisztorna: Chwalinska a döntőben állította meg a brit meglepetésembert

Tenisz
39 perce

Franciaország: szigorú biztonsági intézkedések mellett kiütéses OM-siker

Francia labdarúgás
41 perce

NB III: kilencgólos thriller Dabason

Labdarúgó NB II
52 perce