Gyorsabban tekert a nyúl

R. B. B.R. B. B.
2008.05.29. 00:41
Címkék

Edzéssel, pihenéssel és – az idei Olasz körversenyen már megszokott, ám sok versenyző által kritizált módon – utazással töltötték a kerekesek a keddi szünnapot, ezután szerdán amolyan átmeneti (sorrendben a 17.) etap várt rájuk. Síknak semmiképpen sem lehet nevezni a terepet, noha csak egy harmadik kategóriás emelkedőt kellett leküzdeni. A szakaszon a három szökevény „begyűjtését” követően következhetett a locarnói sprintbefutó. A cél előtt háromszáz méterrel még egy nagyon éles kanyart kellett bevenni, ami lelassította a robogó mezőnyt. Mark Cavendish felvezető embere, a német André Greipel túl gyors volt, így a High Road angol sprintere „csak” a második helyet szerezte meg „nyula” mögött, de így is megelőzte nagy riválisait, Daniele Bennatit és Erik Zabelt. A győzelmi esélyeit a hét végén elbukó Andreas Klöden és csapattársa, az amerikai Levi Leipheimer kijelentette, a péntek-szombati hegyi szakaszokon támogatni fogja az Astana harmadik nagyágyúját, a rózsaszín trikós Alberto Contadort. A riválisoknak így maximum akkor lehet esélyük a végső győzelemre, ha a különböző együttesekben tekerő olasz favoritok összefognak – kérdéses azonban, hogy ez megtörténik-e.

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
9 perce

Nyert a listavezető MTK, kilencet vágott a Honvéd a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
46 perce

NB III: a Gyula a Kispest-Honvéd II ellen is megtartotta hibátlan mérlegét

Labdarúgó NB II
50 perce

Negyven lövésből egy gólt sem szerzett a Fehérvár

Jégkorong
1 órája

Rapporték legyőzték a spanyolokat, a magyar válogatott az 5. a záró kör előtt a sakkolimpián

Egyéb egyéni
1 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
1 órája

Női kézi Eurokupa: a mieink a románokkal játszanak a bronzéremért

Kézilabda
1 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
1 órája