„Erre lehet építeni”

2008.06.01. 01:30
Címkék

Életmentő győzelem volt, pedig sokáig a Falcónak állt a zászló.Életmentő győzelem volt, pedig sokáig a Falcónak állt a zászló.

Valóban mindkét együttesnek megvolt az esélye a sikerre, s szerintem az döntött, hogy higgadtabbak és lélekben erősebbek voltunk. Morálisan is fontos ez a siker, mert hasonló helyzetben erőt meríthetnek belőle játékosaim.

Az első félidő végén nemegyszer látványos jelét adta elégedetlenségének. Mi nem tetszett csapata előadásában?

Pontosan tudom, mi volt a gond, de ezt – ne vegye rossz néven – most nem akarom részletezni. Már csak a soron következő összecsapások miatt sem. Annyit azonban elmondhatok: katasztrófa, hogy egy félidő alatt ötvenkét pontot kaptunk, még akkor is, ha a Falco közismert remek támadójátékáról.

Rendre a csapatjáték fontosságát hangsúlyozza, most azonban akadt egy extra teljesítmény is körmendi oldalon.

A csapat munkája mindig is meghatározó lesz, ám a rájátszásban már az egyéni pluszoknak is nagy a jelentősége. Jermaine Thomastól azt kértem, ott támadja a szombathelyi védőfalat, ahol az a legsebezhetőbb, vagyis Kálmán László posztján. Ezt tette, s jól tette.

Legfrissebb hírek

Radnóti Dániel: Kevés időm maradt túlgondolni a helyzetet; Dárdai Pál húzhatja keresztül Dárdai Pál terveit

E-újság
4 órája

Szombati sportműsor: három meccs az NB I-ben; pályán a Liverpool; a női kézi BL-ben az ETO és az FTC

Minden más foci
5 órája

Nyitva az ajtó – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Es(end)őember – Bodnár Zalán publicisztikája

Légiósok
5 órája

„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

Labdarúgó NB I
5 órája

Egy kipattanó itt, egy potya gól ott – nem bírt egymással a Deportivo és a Levante

Spanyol labdarúgás
5 órája

Ligue 1: háromgólos győzelem idegenben – lendületbe jött a Toulouse

Francia labdarúgás
5 órája

Raimondo triplázott, a Frosinone a Sassuolo bakijait kihasználva nyert

Olasz labdarúgás
5 órája