Sok góllal válthat belépőt a nagyokhoz

2008.06.01. 01:30
Címkék
Szalai Ádám még tavaly augusztusban került a reflektorfénybe, amikor a VfB Stuttgartot elhagyva a Real Madridba igazolt. Tegyük hozzá, a húszéves támadó nem az első csapatban, hanem a Segunda B-ben, azaz a spanyol harmadik vonalban szereplő Real Madrid Castillában játszik. Azóta keveset hallottunk az utánpótlás-válogatott futballistáról, aki most készségesen beszélt lapunknak első spanyolországi szezonjáról.

Nagyon bosszúsak, hogy a következő idényben is a harmadosztályban szerepelnek?Nagyon bosszúsak, hogy a következő idényben is a harmadosztályban szerepelnek?

Természetesen csalódottak vagyunk, de azért még nem történt nagy tragédia.

Mi a véleménye saját teljesítményéről?

Számomra ez volt a tanulóév, fel kellett vennem a ritmust, de a folytatásban többet kell nyújtanom, és mindenképpen szeretnék az eddiginél több játéklehetőséget kapni.

A Stuttgarttal a német harmadosztályban játszott, a Real Madrid Castillával a spanyol harmadik vonalban szerepelnek. Nagy a különbség a kettő között?

Itt is ugyanúgy húsz-huszonegy éves játékosokból áll a csapat, mint Stuttgartban, és a két bajnokság között sincs nagy különbség, bár a spanyol talán egy fokkal erősebb. Ez főleg az edzések intenzitásában mutatkozik meg, sokkal pörgősebbek a tréningek, mint Németországban. Természetesen az életstílus is teljesen más, Spanyolországban a hétköznapi emberek kicsit lazábban veszik a dolgokat, ami segítette a gyors beilleszkedésemet.

A felnőttcsapat Bernd Schuster irányításával spanyol bajnok lett. A tartalékok együtt ünnepeltek a gárdával?

Sajnos nem, nekünk is aznap volt meccsünk, amikor Raúlék a Levantéval játszottak, és mivel akkor még megvolt az esélyünk a feljutásra, nem tudtuk kivenni a részünket az ünneplésből.

Akad olyan játékos az első csapatban, aki esetleg rendszeresen jó tanácsokkal látja el önt, akivel barátoknak mondhatják magukat?

Bár sokat edzünk egymás mellett, ennyire azért nem vagyunk közeli viszonyban. Német csapattársammal, Christopher Schorchhal viszont jól megértjük egymást, már csak azért is, mert a német nyelvvel nincsenek problémáim.

És a spanyollal?

Rendszeresen járok nyelviskolába, úgyhogy elég sok mindent megértek, és egyre jobban tudom kifejezni magam.

Mivel tölti most az idejét, hogy a bajnokság véget ér?

Még Madridban vagyok, csak a napokban jövök haza. Valamikor júliusban kell visszatérnem a csapathoz, addig külön edzésterv szerint készülök, de amíg itthon vagyok, természetesen szeretnék minél több időt tölteni a családommal és a barátnőmmel.

Végezetül mit vár a következő szezontól? Ön szerint mi kell ahhoz, hogy esetleg a felnőttek között is bemutatkozhasson?

Nagyon fontos, hogy állandó tagja legyek a Castilla kezdő tizenegyének. Ha megkapom a lehetőséget, és sorozatban rugdosom a gólokat, akkor talán sikerülhet…

Legfrissebb hírek

Radnóti Dániel: Kevés időm maradt túlgondolni a helyzetet; Dárdai Pál húzhatja keresztül Dárdai Pál terveit

E-újság
7 órája

Szombati sportműsor: három meccs az NB I-ben; pályán a Liverpool; a női kézi BL-ben az ETO és az FTC

Minden más foci
7 órája

Nyitva az ajtó – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Es(end)őember – Bodnár Zalán publicisztikája

Légiósok
7 órája

„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

Labdarúgó NB I
7 órája

Egy kipattanó itt, egy potya gól ott – nem bírt egymással a Deportivo és a Levante

Spanyol labdarúgás
7 órája

Ligue 1: háromgólos győzelem idegenben – lendületbe jött a Toulouse

Francia labdarúgás
7 órája

Raimondo triplázott, a Frosinone a Sassuolo bakijait kihasználva nyert

Olasz labdarúgás
7 órája