Indurain nyomában

2008.06.02. 12:50
Címkék
Alberto Contador nyerte meg az Olasz körversenyt. A spanyol az orosz Pavel Tonkov 1996-os sikere óta az első nem itáliai győztes a Giro d’Italián.

„Sohasem gondoltam, hogy ez sikerülni fog” – mondta Alberto

Contador, miután szembesítették azzal, hogy az ötszörös Tour de France-győztes legendás Miguel Indurain után ő lehet az első, aki regnáló Tour-elsőként nyerheti meg az Olasz körversenyt. Ráadásul az Astana versenyzőjének sikerét csak a dán futballisták 1992-es Európa-bajnoki aranyérmével lehet párhuzamba állítani. Akkor Brian Laudrupék tulajdonképpen a strandról érkezve előztek meg mindenkit, és Contador is félig-meddig nyaralással készült a Giróra. Természetesen nem edzés nélkül érkezett Olaszországba, de miután csak egy héttel a rajt előtt tudta meg, hogy csapata mégis indulhat, elképzelhetjük, mennyire készült speciálisan az itáliai viadalra…

„Egy hónappal ezelőtt elképzelhetetlennek tűnt a siker, ráadásul az induláskor sem voltam biztos benne, hogy ez jó ötlet” – emlékezett a beugrásra a spanyol, aki sikerével szinte nemzeti öntudatukban sértette meg az olaszokat, Pavel Tonkov 1996-os sikere óta ugyanis csak hazai kerekes nyert.

A dumában bajnok Riccardo Ricco – aki a legjobb fiatalnak járó fehér trikóval vigasztalódhatott – a rend kedvéért elmormolta a sablonszöveget, hogy mindent megpróbál az utolsó szakaszon, de valószínűleg ő is tisztában volt vele, az egyéni időfutamban nem veheti fel a versenyt Contadorral, ezért újra a többieket ostorozta. Szerinte ugyanis a két olasz, Emanuele Sella és Domenico Pozzovio támadásai a spanyolt segítették, s úgy gondolja, aki Selláékat védi, az nem normális.

A Milánóba vezető 28.5 kilométeres időfutamon a 10.9 kilométernél felállított időmérő pontnál végleg eldőlt a Giro, a harmadik, és kétperces hátrányban lévő Marzio Bruseghin 33, míg Ricco a kezdeti négy helyett már 59 másodperccel maradt el Contadortól. A spanyol tovább növelte előnyét, és nyomatékosította, megérdemelten nyeri meg az Olasz körversenyt. Izgalmat Bruseghin és Franco Pellizotti párharca jelentett, kettőjük között csak öt másodperc volt, ebből Bruseghin kettőt megőrzött. Danilo Di Lucát megelőzte a belga Jürgen Van den Broeck, így a címvédő nyolcadik lett. A szakaszt az olasz időfutambajnok Marco Pinotti nyerte meg.

Eredmények a 24. oldalon

Legfrissebb hírek

Radnóti Dániel: Kevés időm maradt túlgondolni a helyzetet; Dárdai Pál húzhatja keresztül Dárdai Pál terveit

E-újság
1 órája

Szombati sportműsor: három meccs az NB I-ben; pályán a Liverpool; a női kézi BL-ben az ETO és az FTC

Minden más foci
1 órája

Nyitva az ajtó – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Es(end)őember – Bodnár Zalán publicisztikája

Légiósok
1 órája

„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

Labdarúgó NB I
1 órája

Egy kipattanó itt, egy potya gól ott – nem bírt egymással a Deportivo és a Levante

Spanyol labdarúgás
1 órája

Ligue 1: háromgólos győzelem idegenben – lendületbe jött a Toulouse

Francia labdarúgás
1 órája

Raimondo triplázott, a Frosinone a Sassuolo bakijait kihasználva nyert

Olasz labdarúgás
2 órája