Nem változtat mindenáron

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2008.06.03. 07:26
Címkék

Szombaton Rostockban, a jövő hétvégén pedig Rómában versenyez Barta Nóra. A már hosszú ideje Eindhovenben készülő műugró mindkét Grand Prixviadalt csak felkészülési állomásnak tekinti, amely arra mindenképpen jó lesz, hogy a nehezebb ugrásait versenykörülmények között is gyakorolja.

„Nagyon örülök annak, hogy végre lemérhetem, mit tudok – mondta Barta Nóra. – Az alapozási időszak legvégén járunk, így néha már elegem van mindenből. Vannak tehát holtpontok, ezt nem is tagadom, de melyik sportoló életében nincsenek?”

Barta napi két edzéssel készül a pekingi olimpiára. Jelenleg a már említett nehezebb ugrások kapnak kiemelt szerepet, s ha sikerül ezeket beépítenie programjába, hat tizeddel erősebb gyakorlattal szerepelhet az ötkarikás játékokon.

„Nem az a célunk, hogy mindenáron beépítsük az új ugrásokat a programomba – folytatta Barta. – El kell jutnom odáig, hogy biztosan hajtsam végre őket, és akkor változtatunk. A könnyű programomat, amelyet gyakorlatilag azóta csinálom, amióta a felnőttek között versenyzek, már álmomból felébresztve is jól megcsinálom, most azért dolgozunk, hogy ez így legyen a nehezített ugrássorral is.”

Ligárt Balázs, Barta edzője a helyezéseket illetően semmilyen célt nem fogalmazott meg tanítványával szemben a soron következő két GP-versenyen.

„Az a fontos, hogy Nóri rontás nélküli ugrásokat mutasson be a két viadalon – tette hozzá Ligárt. – Nagyon jól tűri a kemény edzéseket, ami pedig különösen örömteli, hogy mentálisan is kiváló állapotban van. Ez azért nagyon fontos, mert a nehezebb ugrások sokkal nagyobb koncentrációt igényelnek.”

Hollandiában egyébként továbbra is kiváló körülmények között készül a magyar lány, aki a római Grand Prix-viadal után még két hétre visszautazik Eindhovenbe, majd elindul a július eleji magyar bajnokságon. Azt követően viszont „fordul a kocka”, az edző utazik Magyarországra, hogy tanítványával együtt három hétig itthon készüljenek a játékokra.

„Még két hónap van a pekingi olimpiáig, és eddig minden a terveink szerint alakult – mondta az edző. – Nem szabad messzemenő következtetéseket levonni abból sem, ha Nóri megnyeri valamelyik versenyt, de abból sem, ha esetleg roszszabbul szerepel. Valóban azon van most a hangsúly, hogy a nemzetközi viadalokon is biztosan mutassa be nehezebb ugrásait, hiszen akkor Pekingben lesz arra lehetőségünk, hogy a selejtező és a középdöntő után Nóri állapotától és a vetélytársaktól függően változtassunk a programján.”

Legfrissebb hírek

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
2 perce

Kiss Csaba: Nagyon bízom a nemzetközi indulásban

Vízilabda
10 perce

A bokafájdalom ellenére magabiztosan teljesítette a Darálót

Csupasport
15 perce

Efraín Juárez: A helyzet túl zajos, de nem reménytelen

Európa-konferencialiga
16 perce

Xavival is tárgyalt a holland szövetség a kapitányi posztról – sajtóhír

Minden más foci
26 perce

Levetnék a „Pancserszter” gúnynevet, aranyéremre tör a Manchester United

Angol labdarúgás
58 perce

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
1 órája

Kerek, keretes szerkezetű pályafutás – Hosszú Kávé Fejszés Attilával

Képes Sport
1 órája