Ismét csapat lett az ETO-ból

2008.06.08. 00:11
Címkék

Íme, a sikersztori: az epizo distából főszereplő lett!

A szezon előtt a szurkolók a középmezőnybe, a klub vezetői pedig a Soproni Liga 4–8. helyének egyikére várták a Győri ETO-t. Persze mondhatnánk, a vezetők így rutinosan levették a terhet a vállakról, a célokat olyan óvatosan fogalmazták meg, nehogy egyetlen labdarúgó is túlpörögjön a szezon során. Pedig nincs kizárva, hogy az egyesület vezetősége az íróasztal mögött már akkor a dobogóról, az előrelépés lehetőségéről álmodozott.

A csapat tavaly három edzőt is elfogyasztott – Pajkos János után Reszeli Soós István, majd Klement István is ült a kispadon –, velük pedig a kiesés szélére sodródott az együttes, ám a nyári felkészülésnél már nyoma sem volt a kapkodásnak. A mesteredző, Egervári Sándor érkezésével a nyugalom szigete lett Győr, és 1986 után, huszonkét év elteltével ismét érmet szerzett a csapat.

Mi a titka az ETO-nak?

A csapategység.

A keretben ugyan vannak kiemelkedő tudású labdarúgók – Stark Péter, Böőr Zoltán, Bajzát Péter – ám a játékosállomány még magyar szinten sem mondható kifejezetten erősnek. Vannak tehetséges fiatalok, rutinos védők, ideális korban lévő középpályások és minden hájjal megkent támadók, de őket csapattá kellett gyúrni.

És ebben volt kulcsszerepe Egervári Sándornak.

A korábban a Dunaújvárossal és az MTK-val is bajnoki címet ünneplő tréner az ősszel még csendben, szinte észrevétlenül tehette a dolgát új csapatánál. A Győrrel alig-alig foglalkozott a sajtó, kis túlzással írhatnánk, hogy a ETO csupán akkor került fókuszba, ha épülő stadionjában elkészült egy-egy újabb szektor. A csapat ekkor még senkit sem érdekelt. Pedig már akkor látszott: kezd arca lenni a győri együttesnek. Az őszi idény hatodik helye jókora előrelépést jelentett a korábbi évek kínlódásához képest. S hiába rendelték vissza Igor Bogdanovicsot Debrecenbe, hiába dőlt ki hónapokra a sorból Bajzát Péter, az ETO-t ez sem rázta meg, nagy lendülettel és önbizalommal vágott neki a tavaszi idénynek.

A csapat pedig dobogóra esélyes gárdává lépett elő.

Győrben állítják: nem várt eredmény ez a mostani bronzérem, a következő idényben viszont már egyértelműen a nemzetközi kupaindulást jelentő helyek egyike a cél.

A klub ügyvezető igazgatója, Klement Tibor elismerte, már most érezni a változást, a játékosok szívesen igazolnának Győrbe. Fordult a kocka, amíg korábban nekik kellett „vadászniuk” a labdarúgókat, most tömegesen jelentkeznek a székházban. A stabil gazdasági háttér és az UEFAkupa-indulás a magyar és a külföldi játékosok számára egyaránt vonzó. Nagybevásárlásra mégsem kell számítani, az ETO-nál két bal oldali játékost, egy jobb oldali védőt és két csatárt keresnek. Se többet, se kevesebbet. Magyar és külföldi labdarúgó is érkezhet, s hogy kik lesznek a távozók, majd csupán a június 16-i első nyári edzés előtt dönti el a klub vezetősége. A tervek szerint minőségi játékosok érkeznek, és kiegészítő labdarúgók távoznak.

Amit azonban biztosra vehetünk: tovább erősödik a Győr...

Legfrissebb hírek

Corbu Máriusz: Az El-ben a kieséses szakasz a cél, de kellenek a bajnoki győzelmek is

Európa-liga
42 perce

Szalontay Sándor a negyeddöntőben búcsúzott a pályakerékpáros vb-n

Kerékpár
51 perce

MAGYARORSZÁG–FRANCIAORSZÁG NŐI KÉZI NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA

Kézilabda
55 perce

Iraola: Ezúttal Barcola és Wirtz jelentette a különbséget

Bajnokok Ligája
57 perce

MLS: Messiék helye már biztos a rájátszásban; Sallói gólpasszt adott

Minden más foci
1 órája

Luis Enrique: Nem szeretek 3–0-ra vezetni a félidőben

Bajnokok Ligája
1 órája

La Liga: szektorbezárás és pénzbüntetés a Rayo Vallecanónak

Spanyol labdarúgás
1 órája

Birkózás: Lévai Levente második, Terék Gerda döntős az U23-as vb-n

Utánpótlássport
1 órája