Kiütötték a világbajnokot

2008.06.10. 23:32
Címkék

Miután Franciaország és Románia hétfő délután visszafogott játékkal kezdte meg a „halálcsoport” küzdelmeit, Marco van Basten és Roberto Donadoni együttesére várt a feladat, hogy bizonyítsa: nemhiába várta felfokozott érdeklődés e kvartett mérkőzéseit. A két trénernek kilencven percre félre kellett tehát tennie régi barátságát – 1987 és 1993 között, pályájuk csúcsán játszottak együtt a Milanban –, s bizony a kezdetben látottak alapján ebben nem is volt hiba. Ki tudja persze, hová vezetett volna a taktikai csata, ha egyetlen vitára okot adó játékvezetői döntés után nem változik meg teljesen a játék képe – a squadra azzurra percekig nem tért napirendre a svéd bíró 26. percben hozott ítélete felett, és mire Gianluca Zambrottáék feleszméltek, már kétgólos hátrányt kellett (volna) ledolgozniuk. Feltételes módban azonban nem érdemes beszélni a továbbiakban, hiszen az olasz védelem hiába reklamált egy emberként Peter Fröjdfeldtnél, ő habozás nélkül középre mutatott Ruud van Nistelrooy találata után. Stefan Wittberg asszisztenssel összhangban úgy ítélte meg ugyanis, hogy amikor Wesley Sneijder a kapu felé lőtte a labdát, „Van Gol” hiába állt lesgyanús pozícióban, az utolsó védőjátékos nem a gólvonal előtt helyezkedő Gianluigi Buffon, hanem a kapussal öszszefutó, emiatt az alapvonalon kívülre kerülő Christian Panucci volt – még ha ezt akkor a résen lévő Wittbergen kívül kevesen is gondolták. Ritkán történik ilyesmi a labdarúgásban: Olaszország helyes játékvezetői döntés miatt (is) veszített…

Legfrissebb hírek

A párizsi játékok nemzetközi igazgatója szerint Budapest komoly jelölt a 2036-os olimpia rendezésére

Egyéb egyéni
14 perce

Gaël Monfils visszavonult a tenisztől

Tenisz
19 perce

Vastaps fogadta Giroud-t Londonban, Arteta behívta az Arsenal öltözőjébe

Bajnokok Ligája
33 perce

Alapszabály: ha jeleznek a gépek, nem szabad kockáztatni

Bajnokok Ligája
58 perce

Villarreal- és Valencia-játékosok a betörők kedvelt célpontjai

Spanyol labdarúgás
1 órája

„Többet várok a vezetőségtől” – Lisandro Martínez a Manchester madridi veresége után

Bajnokok Ligája
1 órája

Rablás Gulácsiéknál: négy csuklyás fegyveresről írnak a spanyol lapok

Légiósok
1 órája

Cseh ellenféllel játszik az Esztergom a női kézilabda Európa-liga-csoportkörért

Kézilabda
1 órája