A holland csapat olaszok elleni játéka elnyerte Luciano Spalletti tetszését

2008.06.11. 12:52
Címkék
Luciano Spalletti, az AS Roma vezetőedzője az Európa-bajnokság ideje alatt elvállalta, hogy az olasz válogatott minden meccse után részletekbe menően értékeli Roberto Donadoni legénységének teljesítményét a misterperoni.it oldalon. A hollandok elleni fiaskót követően a tar mester elsősorban Van Basten csapatát méltatta, és nem honfitársait szidta.
Spallettinek akadt mondanivalója
Fotó: Action Images (archív)
Spallettinek akadt mondanivalója
Spallettinek akadt mondanivalója
Fotó: Action Images (archív)
Spallettinek akadt mondanivalója
„Olyan jeleneteket láttunk, melyek jót tesznek a sportnak: akár az, ahogy hollandok a meccs után karjaikban a pályára hozták gyerekeiket, vagy ahogy Van Nistelrooy a Buffonnal való ütközés után nem zuhant a földre, hanem próbált talpon maradni, demonstrálva, hogy igenis ő a saját eszközeivel szeretne nyerni nem trükkökkel” – kezdte a szakember, aki, a taktikával, a játékrendszerrel kapcsolatos kérdésekről is elmondta a véleményét.

A hollandok gyakorlatilag az első percektől kezdve nagy nyomás alatt tartották az olaszokat, akik nem is tudták megjátszani Luca Tonit. Spaletti szerint a hollandok roppantul tudatosan játszottak: „Sokkal inkább klubcsapatnak tűntek, mint válogatottnak. Látszott, hogy tudják mit, és hogyan akarnak, kevesebbet futottak nálunk, de azt hasznosabban tették. Mi túlzottan is kivárásra játszottunk és ez a taktika most nem volt kifizetődő”

Donadoni döntése értelmében csak egyetlen AS Roma-játékos, a veterán Christian Panucci kapott lehetőséget a hollandok ellen, és nem kapott lehetőséget a szintén Spaletti csapatához tartozó védekező középpályás, Daniele De Rossi, aki a lap szerint azért javíthatott volna a „Squadra Azzura” védekezésén.

„De Rossi jelenléte a pályán a Roma edzőjeként nyilván kedvemre lett volna, mindazonáltal akár De Rossi, akár Pirlo szerepeltetése egyfajta visszavont középpályásként semmit nem változtatott volna a hollandok letámadásán. A „Tulipánosok” képesek voltak kevés érintéssel, gyorsan körbejáratni a labdát. Ezáltal alig adtak lehetőséget nekünk a labdaszerzésre” – szakmázott picit Spalletti.

Az olasz sajtó alaposan nekiesett a 3–0-s vereség után a szövetségi kapitánynak, főleg a cserék miatt. Egyes orgánumok úgy vélték, későn történtek meg, más vélemények szerint pedig nem megfelelő emberek hívott le, illetve küldött be Donadoni.

„A cserék rendben voltak. Grosso beállításával Donadoni a 0–2 ellenére véleményem szerint elsősorban nyugodtságot akart kommunikálni a csapat felé. Vesztettünk ez előfordul, de a csapatnak most kibúvók nélkül fel kell vállalni a felelősséget, és vissza kell térni a helyes kerékvágásba” – vélte Spalletti.
Legfrissebb hírek

Népsport: Egy klasszissal jobbak voltunk

Népsport
23 perce

A futball csak az egyik része a Farkas család csodálatos történetének

Légiósok
52 perce

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém a férfi kézi BL-ben, Roma–Real Madrid

Minden más foci
7 órája

Nagyapa, sikerült! – interjú Lukács Dániellel; a Farkas név újra szép lesz...

E-újság
7 órája

A boldogság nem alapfelszereltség – Borbola Bence publicisztikája

Minden más foci
8 órája

A jóból is megárt a sok – Galambos Dániel jegyzete

Minden más foci
8 órája

A Bayern kétgólos hátrányból fordított, de csak egy pontot szerzett Norvégiában

Bajnokok Ligája
8 órája

Kettős vereséggel esett ki a vb-pótselejtezőből a női válogatott

Magyar válogatott
8 órája