Kis Károly a háttérben

2008.06.11. 23:34
Címkék

Kevesen tudják, hogy Pakson a Gellei Imre irányította szakmai stábnak Kis Károly is tagja volt. A korábban az élvonalbeli Vácot is irányító, több mint 250 NB II-es meccsen kispadon ülő szakember feladata az aktuális ellenfelek feltérképezése volt, emellett pedig tavasszal a harmadik vonalban szereplő Salgótarján edzéseit is ő vezette. „Korábban már voltam edző Salgótarjánban, így a kihívás mellett érzelmi okai is voltak annak, hogy igent mondtam az őszi idényt tizenkét ponttal záró klub felkérésére – mondta Kis Károly. – Végig bíztam benne, hogy a nehézségek ellenére a csapatot bent lehet tartani az NB III-ban. Tavasszal a második legtöbb pontot szereztük, a közös folytatásnak azonban csak akkor van értelme, ha lesz városi összefogás, és megcélozható a második vonal. Ha ez elmarad, akkor a feladat megoldásához aligha én kellek…” Kis Károly a hétvégén csapatával 3–1-re legyőzte a már bajnok, huszonnégy hete veretlen MTK Budapestet, erre éppúgy büszke, mint arra, hogy Pakson elismerik a munkáját, és hogy segíthetett a korábbi szövetségi kapitánynak. A paksiak továbbra is számítanak a szakember szolgálataira, ám ő nem titkolja: elsősorban vezetőedzőként képzeli el a jövőjét.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém a férfi kézi BL-ben, Roma–Real Madrid

Minden más foci
3 órája

Nagyapa, sikerült! – interjú Lukács Dániellel; a Farkas név újra szép lesz...

E-újság
3 órája

A boldogság nem alapfelszereltség – Borbola Bence publicisztikája

Minden más foci
3 órája

A jóból is megárt a sok – Galambos Dániel jegyzete

Minden más foci
3 órája

A Bayern kétgólos hátrányból fordított, de csak egy pontot szerzett Norvégiában

Bajnokok Ligája
3 órája

Kettős vereséggel esett ki a vb-pótselejtezőből a női válogatott

Magyar válogatott
4 órája

A PSV tizenegyest hibázott, Willi Orbánék begyűjtötték a három pontot

Bajnokok Ligája
4 órája

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
4 órája