Valverde volt az erősebb

2008.06.15. 00:49
Címkék

A Le Dauphiné Libéré szombati napján kegyetlen szakasz várt a mezőnyre: már az sem kis dolog, hogy 233 kilométert kellett leküzdeni, amit még négy heggyel nehezítettek meg a szervezők. A hatodik szakaszt az előremenekülő dán Chris Anker Sörensen nyerte meg, az igazi csata azonban mögötte zajlott. A befutó előtti 18 kilométeres emelkedő második harmadában az éllovas spanyol Alejandro Valverdétől 37 másodpercre lévő ausztrál Cadel Evans előbb egyedül, majd az amerikai Levi Leipheimerrel próbálkozott ellépni, ám a rendkívül erősnek tűnő Valverde a saját tempójában tekerve két kilométerrel a befutó előtt utolérte riválisait, így az összetett élmezőnye nem változott. A Svájci körverseny első napján a háromszoros világbajnok spanyol Oscar Freire Gómez volt a leggyorsabb (ezzel az összetettben is vezet), ami azért meglepő, mert az utolsó harminc kilométeren két második kategóriás hegy is magasodott. Bodrogi Lászlónak nem sikerült túl jól az első etap, 3:21 perc hátránnyal a 82. helyen ért célba.

Eredmények a 21. oldalon

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Sallaiék a Barcát, Gulácsiék a Napolit, Orbánék a PSV-t fogadják a BL-ben

Minden más foci
4 órája

Kleinheisler László: A hazám nem becsül meg; Nagy Ádámot ajánlották az Arsenalnak

E-újság
4 órája

Soha rosszabb hétfői meccset! Három gól a ráadásban, hat gól összesen a Levante–Sevillán

Spanyol labdarúgás
5 órája

Van még benne kraft – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Fenn és lenn – Malonyai Péter publicisztikája

Atlétika
5 órája

Négy gólt kapott a Newcastle az újonc otthonában

Angol labdarúgás
5 órája

Krsztovics duplázott, az Atalanta könnyedén múlta felül a Veneziát

Olasz labdarúgás
5 órája

Napi futballabszurdum: 13–0-s győzelem után rúgták ki az edzőt Franciaországban

Francia labdarúgás
6 órája