Könnyed bemelegítés

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
2008.06.25. 01:33
Címkék
Szávay Ágnes magabiztos sikerrel kezdte idei wimbledoni menetelését: a kissé indiszponált olasz Tathiana Garbint iskolatenisszel győzte le 6:1, 6:3 arányban.

Az már hétfőn, legkésőbb déltáj ban kiderült, hogy az idei wimbledoni bajnokság jobban indul, mint az előző. Akkor ugyanis az eső erősen tönkrevágta az első néhány napot, míg most szikrázó napsütés és kellemes idő fogadta a teniszezőket.

Így aztán Szávay Ágnesnek sem kellett aggódnia, hogy pályára léphet-e a tervezett időben. A versenyen 15. kiemelt magyar lányt és az olasz Tathiana Garbint ugyan csak beugrónak tették be a hétfői játéknapra, azzal a megkötéssel, hogy ha kiürül egy pálya, ott játszhatnak, de mivel az időjárás mindenkit a kegyeibe fogadott , időben befejeződtek a küzdelmek.

Londoni idő szerint háromnegyed hét után tehát összecsaphatott a magyar és a világranglista 80. helyén álló olasz hölgy, de a várva várt nagy csata – ahhoz a háromszetteshez hasonló, amelyet februárban Párizsban játszottak, és amelyen Ági győzött – elmaradt.

De ezt nem bántuk.

Az első két labdamenetet még az olasz lány nyerte meg, de a következő hat egyaránt Szávayé lett, aki így brékelőnybe is került. A Vasas teniszezője jól adogatott, az alapvonalról is pontosan ütött, megtalálta a megfelelő távolságot, és igyekezett mozgatni nála 12 évvel idősebb (31 esztendős) riválisát. Különösen jól játszotta meg a fontos labdameneteket, mikor esélye volt elvenni ellenfele szerváját, élt a lehetőséggel, neki pedig nem kellett izgulnia: végig irányított, és hibákra késztette az olaszt – volt olyan poén, amelyet Garbin, miután csak belekapni tudott a labdába, a földön, megadó pózban fekve zárt…

Ezek alapján a meccs végkimenetele sem lehetett kétséges: az első szettet alig 21 perc alatt 6:1-re húzta be a magyar lány, és a második felvonásban is csak apróbb hullámvölgyei voltak, míg az olaszon látszott, nem ok nélkül nem nyert emberemlékezet óta meccset WTA-tornán. Ági nem kegyelmezett a végére még utolsó erejét mozgósító vetélytársának, és 6:3 arányban a második szett is az övé lett – 63 perc kellett neki a győzelemhez. Szávayra kedden pihenő vár: sem egyesben, sem párosban nem kell pályára lépnie – szerdán viszont elképzelhető, hogy duplázni fog. Első napi formáját látva sem a román Monica Niculescu és a szlovák Magdalena Rybariková sötétedés miatt a döntő szettben félbeszakadt meccsének győztese ellen, sem párosban, az orosz Dinara Szafina oldalán – Garbin és az ukrán Marija Koritceva kettősével szemben – nem lehet gondja. Reméljük, nem éri meglepetés.

Legfrissebb hírek

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
29 perce

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
36 perce

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
52 perce

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
1 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
1 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
1 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
1 órája

Videó: ezzel a góllal búcsúztatta Kanada Dél-Afrikát

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik