Zsiga Gyula új kihívást talált

BERECZKY ATTILABERECZKY ATTILA
2008.06.29. 00:07
Címkék

Csak a részletek kidolgozása várt a felekre szombat délelőtt, s az ebédnél már a szerződés aláírására koccinthattak. Eldőlt, hogy két évig Zsiga Gyula lesz az örökös montenegrói bajnok Buducsnoszt T-Mobile Podgorica edzője, ő veszi át a szlovén Celje férficsapatához „igazoló” Tone Tiselj helyét a kispadon. A szakember, aki a legutóbbi szezonban a Budapest Bank-FTC együttesét irányította, legnagyobb sikerét 1999-ben érte el, amikor a Dunaferrt BL-győzelemig vezette. A tréner menedzsere, Szörnyi Attila társaságában tárgyalt a montenegrói fővárosban.

„Hangsúlyozottan baráti volt a fogadtatás, a Buducsnoszt vezetői végig éreztették velem, hogy fontos számukra a szerződtetésem, bíznak bennem – mondta nem sokkal a kontraktus aláírása után Zsiga Gyula. – Roppant fiatal csapattal dolgozhatok, amely tele van tehetségekkel, nem véletlen, hogy a nyári junior-világbajnokságon tizennégy podgoricai játékos képviseli majd a klubot. Elődeim az első lépéseket már megtették, az én feladatom, hogy tovább erősítsem az együttest. Fontos, hogy türelmesek a klub vezetői, szó sincs kapkodásról, hosszú távra terveznek.”

A magyar edző ellenfélként már sokszor járt a félelmetes hangulatú Moracsa-csarnokban, ahol az új szezonban már a hazai gárdát dirigálja.

„Tréfásan megemlítettem az elnök úrnak, hogy eddig jobbára mogyoróval és szotyolával dobáltak a szurkolók. Ő megnyugtatott, hogy mostantól más lesz a helyzet – folytatta a magyar edző. – A város csodálatos, Podgorica igazi mediterrán hangulatú település, ahol az emberek imádják a sportot s főként a kézilabdát. Nagy kihívás, hogy ilyen közegben dolgozhatok.”

Zsiga Gyula elmondta, hogy a csapat kerete már összeállt, így a korábban Podgoricába szerződő Kindl Gabriellán kívül egyelőre nem lesz újabb magyar játékosa a Buducsnosztnak. A meccshiányra viszont nem panaszkodhatnak a montenegróiak, hiszen ősztől elindul egy nyolccsapatos, főként az egykori Jugoszlávia utódállamainak együtteseire épülő szuperbajnokság, amelyen részt vesz Németh András csapata, a Hypo NÖ is. Az osztrák bajnokon és a Buducsnoszt Podgoricán kívül a macedón Kometal Szkopje, a horvát Podravka Koprivnica és a szlovén Krim Ljubljana a legnevesebb induló, azaz a csapatok BLszintű mezőnyben csiszolódhatnak. A Buducsnoszt az új ligában szeretne bekerülni a négyes döntőbe, s ha ez sikerül, valószínűleg Podgorica adhat otthont a final fournak. Addig azonban rengeteg munka vár a csapatra, amely július utolsó napjaiban kezdi meg a felkészülést az új szezonra.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: András Csaba párosban döntőbe jutott Linzben

Egyéb egyéni
2 perce

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
11 perce

Nyert a listavezető MTK, kilencet vágott a Honvéd a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
48 perce

NB III: a Gyula a Kispest-Honvéd II ellen is megtartotta hibátlan mérlegét

Labdarúgó NB II
53 perce

Negyven lövésből egy gólt sem szerzett a Fehérvár

Jégkorong
1 órája

Rapporték legyőzték a spanyolokat, a magyar válogatott az 5. a záró kör előtt a sakkolimpián

Egyéb egyéni
1 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
1 órája

Női kézi Eurokupa: a mieink a románokkal játszanak a bronzéremért

Kézilabda
1 órája