Loria duplázott

RÓNAI GÁBORRÓNAI GÁBOR
2008.07.12. 00:31
Címkék

Sosem látott utakra tévedt a mezőny, a szervezők először vitték át Somogy megyébe a nemzetközi kerékpárosversenyt. Az első országúti szakasznak délután három órakor Kaposvárról, a Kossuth térről vágott neki a mezőny, hogy aztán nem sokkal este hét óra előtt a Garay térre érkezve legyen túl a 171 kilométeres távon. Ahogy arra számítani lehetett, a sík terepen négyen rögtön a rajt után megléptek a többiektől. A szökevények majdnem egy órán át vezettek, Dombóvárnál már negyven másodperccel is, de Tamásinál már nyakukon voltak a többiek – legalábbis azok, akik nem buktak. Dombóváron ugyanis egy nyolcas boly testközelből is megismerkedett a tűzforró aszfalttal, s tagjai közül már nem mindenki folytatta a száguldást. Igen, a száguldást, ugyanis a mezőny 48.5 km/órás sebességgel haladt, jó öt perccel gyorsabban a kitűzött szintidőnél.

Csupán néhány, hosszabbrövidebb ideig tartó szökés borzolta a kedélyeket, de a boly válasz nélkül hagyta ezeket a lógásokat. A mozgalmas részhajrák után a kerekesek hatalmas sebességgel estek be a célba. Még a bírák is képtelenek voltak elsőre megállapítani a végső sorrendet, csak annyi volt biztos, hogy az olasz Domenico Loria győzött. Később kiderült: Grischa Janorschke és Adam Homolka előtt. A szekszárdi Madaras Zoltán is ott volt a bolyban, így a második helyre jött fel az összetettben, a kék trikó továbbra is Davide Torosantuccin feszül majd.

Az Aldor-kupáért kiírt 163 kilométeres mezőnyverseny Szekszárdról, a Garay térről indul szombaton 10 órakor. A célt a Kálvária-tetőn jelölték ki, ahová a mezőny várhatóan 14 órakor érkezik meg.

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
39 perce

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
42 perce

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
47 perce

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
1 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
1 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
1 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
1 órája