Varázslatos Wenger
Arsene Wenger televíziós szakkommentátorként járta be néhány héttel ezelőtt Ausztriát, illetve Svájcot, és az Európabajnokság idején bevallottan felszabadult, mert ha csak átmenetileg is, de nem kellett foglalkoznia semmilyen problémával. Aztán visszatért eredeti munkahelyére, Londonba, hogy „századszor” is belevágjon a csapatépítésbe.
„Furcsa is volt számomra, hogy három héten keresztül nem kellett szembesülnöm a problémákkal, nem kellett stresszelnem, és közben figyelnem a legapróbb rezdülésekre. Amikor aztán visszatértem Londonba, mondtam is magamban, na, ez az, itt semmi sem változik, naponta kerülök konfliktushelyzetbe. Hogy ideges volnék emiatt? Ugyan! Egyrészt hozzászoktam, másfelől meg nem is értem, miért kellene aggodalmaskodnom. Évről évre olyan szituációba kerülök, mint a tizenegyeshez készülődő futballista, akinek a hálóba kell lőnie a labdát. Ugye, nem kell mondanom, mennyit jelent, ha feszült, hezitáló játékos áll a labda mögé?” – fogalmazott az Arsenalt 1996 óta irányító 58 esztendős francia szakember, utalva arra, hogy számára egyáltalán nem újdonság a csapatépítés.
Sőt, ez már-már a hobbija – és rendkívül jó érzéke van hozzá. Hogy ne menjünk messzire, egy esztendeje, amikor Thierry Henry, a klub emblematikus figurája a Barcelonához szerződött, a szakemberek többsége aggódott Wenger újjáépülő csapata miatt – ehhez képest sokáig versenyben volt a bajnoki címért, ráadásul a Bajnokok Ligájában is derekasan helytállt, a negyeddöntőig menetelt. Ezúttal azonban nem a csatárkérdést kell megoldania: Mathieu Flamini, Alekszandr Hleb és Gilberto Silva távozásával szinte teljesen új középpályát kell építenie. Bár az is igaz, hogy ebben is van már gyakorlata, hiszen annak idején Patrick Vieira, Robert Pires és Fredrik Ljungberg lelépése után is ütőképes középpályát varázsolt. Ez a „részleg” pedig mindig is kulcskérdés a sokak szerint a legszebb futballt játszó Arsenal eredményességét illetően.
Wenger eddigi két új szerzeménye, a francia Samir Nasri és a walesi Aaron Ramsey egyaránt támadó szellemű labdarúgó, olyanok, akiket majd szétfeszít a tehetség, csak éppen csiszolni kell őket. És Wenger ebben is nagy tudor, mert akárhogy is nézzük, ő formált klasszisokat az imént már említett futballistákból, vagyis az általa bevezetett módszer működőképes.
„Minden évben szerződtethetnénk egy vagy két világsztárt, azt azonban senki sem garantálja, hogy velük működne is a rendszer. Én Arsene politikájára szavazok, arra, hogy az általa kiszemelt fiatalokból érett, profi szemléletű labdarúgókat nevel. Csak a vak nem látja, hogy az ő elképzelése működik” – mondta Peter Hill-Wood, az Arsenal elnöke.
Azt azért nem árt rögzíteni, hogy a jelenlegi tíz Arsenalközéppályás közül csupán a hosszú ideje sérült, a visszatérésre várhatóan szeptemberben vállalkozó Tomás Rosicky, valamint Emmanuel Eboué (ráadásul neki inkább a védelemben lenne a helye…) töltötte be a huszonötöt, a többiek közül Abou Diaby a legidősebb a maga 22 esztendejével – a középpálya átlagéletkora pedig 20.9 év!
„Az előző idényben megmutattuk, milyen potenciál van csapatunkban, a hazai és a nemzetközi porondon is irigylésre méltóan szerepeltünk. Elégedettek azonban sohasem lehetünk, hiszen mindig van hová fejlődni – én például sohasem éreztem magamat annyira motiváltnak, mint most. Noha világszerte ismert sztárfutballistát az idén sem szerződtetünk, úgy érzem, ez a fiatal csapat trófeát, trófeákat nyerhet az előttünk álló évadban” – hangoztatta a francia menedzser.
No igen, a trófeák. Hiába ismerik el még az ellenfelek is a szemet gyönyörködtető futballt, az esztétikai élményért még egyetlen csapat sem kapott serleget. Márpedig az Arsenalnál trófeákra várnak – immár három éve.
