A pokolban játszanak

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
2008.07.27. 22:53
Címkék
Azt már a sorsolás pillanatában tudtuk, az MTK Budapest kaphat nehéz és nagyon nehéz ellenfelet a Bajnokok Ligájában. Nos, Fortuna talán a legerősebb riválist, a török Fenerbahcét sodorta a kékfehérek útjába. Az ellenfél játékerejéről mindent elmond, hogy a BL legutóbbi sorozatában a legjobb nyolcig menetelt, és ott a végül finálét játszó Chelsea ellen bukott el, ám hazai pályán az angol együttest is legyőzte 2–1-re.

Ha valaki, akkor Mészöly Kálmán tudja, az MTK fiatal csapata mire számíthat a Sükrü Saracoglu Stadionban. A szakember háromszor volt magyar szövetségi kapitány, de vezette a török nemzeti csapatot, és 1985–1986-ban a Fenerbahce edzője volt. A Szőke Szikla ott lesz a szerdai meccsen is.

„Nem mondok újat: pokoli hangulat vár a magyar bajnokcsapatra! – mondta Mészöly Kálmán. – Az első perctől kezdve ötvenezer fanatikus űzi majd a házigazdákat, erre lelkileg fel kell készülni. A törökök önbizalma határtalan, Európa egyik leggazdagabb klubja az övék, de mindenki emlékszik arra, hogy az MTK kilenc évvel ezelőtt éppen Isztambulban verte ki őket. Az Európa-bajnok Luis Aragonés bemutatkozása miatt is óriási a várakozás, ugyanakkor a klub vezetőivel beszélgetve számomra egyértelműnek tűnik: noha ők is favoritnak tekintik magukat, nem kezelik le a magyar csapatot. Ne feledjük, ott még nem kezdődött el a bajnokság, a felkészülés közben vannak, de én azt mondom, ha szoros meccset tudunk játszani, az már nagy dolog. Ha most felajánlanák mondjuk a kettő egyes vereséget, én rögvest aláírnám – de majd megkérdezem erről barátomat, Garami Józsefet is…”

A Mészöly Kálmán által vázolt szoros vereséggel alighanem az MTK játékosai is kiegyeznének.

A kék-fehérek vasárnapi edzésén már nem a Kaposvár elleni találkozó volt a téma, hanem a Fenerbahce elleni szerdai fellépés. A Rákóczi elleni, 3–1-es fájó vereséget hozó meccsen a szabadrúgásból az MTK szépítő gólját szerző Bori Gábor azt mondja, igenis megnehezítik az esélyesebb ellenfél dolgát.

„A sorsolás óta többször is beszéltünk a Bajnokok Ligájaselejtezőn ránk váró feladatról, a vasárnapi edzésen pedig már konkrétan a Fener várható kezdőcsapatával foglalkoztunk – mondta Bori Gábor. – A táblára felraktuk a neveket. Nem akárkikről van szó... Ami engem illet, szeretném megmutatni, hogy mit tudok, s az biztos, hogy senkitől sem ijedek majd meg. Szeretnék pozitív példát mutatni a többieknek, a fiatalabbaknak. Abba a hibába nem eshetünk, hogy vagdalkozunk, hiszen ha »nyomozni« kell a labdát, abból nem jöhetünk ki jól. Tudom, akár ötvenezren is lehetnek a lelátókon, de a Leicester rendre harmincezres közönség előtt játszott, vagyis van sejtésem arról, mi vár ránk. Bízom abban, hogy nem ijedünk meg, és ha így lesz, akkor az eredmény miatt sem kell szégyenkeznünk.”

Legfrissebb hírek

Tizenegyesek döntöttek Lódzban, Spanyolország az U20-as női világbajnok!

Minden más foci
4 perce

Erste Liga: legyőzte az Újpestet, élen a Gyergyó

Jégkorong
13 perce

Kosárlabda: Golomán György új csapatával megnyerte a lengyel Szuperkupát

Kosárlabda
20 perce

Triatlon: Dévay Márk a legjobb magyarként a 23. lett a vb-nagydöntőben

Egyéb egyéni
21 perce

Tekvondó: két magyar arany Lengyelországból

Utánpótlássport
24 perce

A dánok két góllal legyőzték a walesi válogatottat az NL-ben

Minden más foci
32 perce

Sportlövő ob: Péni István a világcsúcsnál jobb eredménnyel nyert

Egyéb egyéni
35 perce

ICEHL: ezúttal jöttek a fehérvári gólok és a győzelem sem maradt el

Jégkorong
41 perce