A kispadra is szívesen jön

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
2008.08.07. 01:51
Címkék
Már két hét sincs hátra az augusztus 20-i, Montenegró elleni felkészülési mérkőzésig, így nem meglepő, hogy a szövetségi kapitány, Erwin Koeman kijelölte huszonhatos, bővebb keretét. A legnagyobb meglepetés, hogy négy év elteltével Babos Gábor újra ott van a kiválasztottak között.

Erwin Koeman irányítása alatt eddig két barátságos meccset játszott a nemzeti együttes – előbb legyőzte Görögországot 3–2-re, majd Horvátországgal 1–1-re végzett –, és a harmadik, a Montenegró elleni kilencven perc lesz a szeptember 6-i, Dánia elleni hazai világbajnoki selejtező főpróbája. A holland szakember a bő keretet augusztus 15-én szűkíti húsztagúra, majd a labdarúgók három nappal később kezdik el a felkészülést. A megnevezett futballisták közül négyen (Köteles László, Vaskó Tamás, Koltai Tamás és Rudolf Gergely) szerepelnek a hazai bajnokságban.

Babos Gábor pedig a 34. születésnapjához közeledve, több mint négy év elteltével lett ismét kerettag. Ez utóbbin meg is lepődhetnénk, ha nem tudnánk: az első számú kapus, Fülöp Márton nem véd a klubjában, ráadásul ha valaki, Erwin Koeman tökéletesen tisztában van a Hollandiában szereplő labdarúgó képességeivel.

„Még a görögök és horvátok elleni barátságos találkozó előtt felhívott Erwin Koeman, s érdeklődött, mit szólnék a visszatéréshez – elevenítette fel az első kapcsolatfelvételt Babos Gábor. – Aztán júniusban itt, Hollandiában leültünk egy kávéra, a kapitány vázolta elképzeléseit, én pedig azt feleltem: ha számol velem, szívesen jövök. Erwin Koeman elmondta, hogy Fülöp Márton jó kapus, de nem véd a klubjában, neki viszont rendszeres játéklehetőséghez jutó emberre van szüksége.”

Márpedig Babos Gábor rendszeresen véd az UEFA-kupa-szereplést kiharcoló NEC Nijmegenben. Nyolc esztendővel ezelőtt került Hollandiába, azóta megválasztották a NAC Breda valaha volt legjobb kapusának, volt az év kapuvédője, és az osztályzatok alapján másodikként is végzett már valamennyi holland labdarúgó összevetésében. Sokak emlékezetében mégis az maradt meg vele kapcsolatban, hogy Lothar Matthäus idejében lemondta a válogatottságot. Ő viszont állítja, ez egyáltalán nem fedi a valóságot.

„Kétezer-négy júniusában meghalt édesapám, akkor igazoltam a Feyenoordhoz, és azt mondtam a kapitánynak: szeretnék a klubomra koncentrálni, ha lehet, tekintsen el a szereplésemtől – folytatta Babos

Gábor. – Erre Lothar Matthäus úgy reagált, hogy addig nem hív meg a keretbe, amíg a játékostársaktól nem kérek bocsánatot. Úgy gondoltam, csupán azért, mert őszinte voltam, aligha kell bocsánatot kérnem... Sohasem állítottam, hogy csak első számú kapusnak jövök – ezt igazolja az is, hogy vagy negyvenszer-ötvenszer ültem a válogatott kispadján. Erwin Koeman nem ígért semmit, azonban ha szüksége van rám, akkor a kispadra is örömmel jövök. Mint mindig a pályafutásom során...”

Legfrissebb hírek

Neymar kispados a braziloknál Japán ellen – íme, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
12 perce

Kosárlabda: továbbra is veretlen az U20-as férfiválogatott az Eb előtt

Utánpótlássport
21 perce

Neymar a padon, így kezdenek a brazilok Japán ellen

Foci vb 2026
23 perce

Hátsó füves futballmentő túra: Pusztamagyaródon éledezik a csapat

Hátsó füves
24 perce

Tomori Győző célja a bennmaradás és a csapatépítés Dabason

Kézilabda
34 perce

CR7 kemény kritikát kapott az uruguayi ikontól

Foci vb 2026
43 perce

30 órán át utazott a szenegáliak BL-győztes kapusa

Foci vb 2026
1 órája

Közleményt adott ki az MBSZ Németh Zsanett halálával összefüggésben, és a család is megszólalt

Birkózás
1 órája
Ezek is érdekelhetik