Csak a hajrában dőlt el a hazaiak javára

2008.08.07. 01:51
Címkék

Eredetileg nemzetközi torna lett volna, amire a magyarokat meghívták Cazinba. Ám miután a hollandok lemondták a szereplést, maradt az, hogy kétszer megmérkőzzünk a hazaiakkal, azaz a bosnyákokkal. Az első összecsapásra szerdán késő este került sor, és bizony sokáig úgy tűnt, meglepetést szerezhetnek a mieink, akik egészen a harmadik negyed hajrájáig vezettek. Akkor azonban némi törés következett be Mészáros Lajos tanítványainak játékában, néhány labdát eladtak, amire rátettek egy lapáttal a hazai játékvezetők is – Nemanja Gordicék pillanatok alatt meglógtak egy tízessel, és innen már csak futottunk az eredmény után. A vereség fő oka, hogy a palánk alatt nem volt elég acélos a magyar válogatott, nagyon hiányzott a centerposztról a térdével bajlódó Bencze Zoltán és Grebenár Péter, valamint a derekát fájlaló Báder Márton. Így került hirtelen a keretbe Trepák Zoltán, az immár zalaegerszegi magas ember, akitől szép a beugróként szerzett öt pont, de még szebb a félidőben már 19-nél tartó Lóránt Péter 27 egysége – úgy tűnik, a spanyol Ford Burgos erőcsatára kulcsemberré növi ki magát. Dicséret illeti még Simon Balázst is, aki a kézzel írt statisztika szerint tíz gólpasszt osztott ki, vagyis 11 pontjával dupla duplát ért el.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
1 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
1 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
1 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
2 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
2 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
3 órája