Kínai fölény várható

2008.08.07. 23:13
Címkék

A férfiak selejtezőivel kezdődnek meg a tornaversenyek magyar idő szerint szombat reggel hat órakor – az első csoportban pedig máris a szerekhez lép Gál Róbert egyetlen férfi tornászunk.

Gál még úgy szállt fel a Pekingbe tartó repülőgépre, hogy talajon és ugrásban indul majd, ám edzője, Vereckei István úgy döntött: tanítványa lábát kímélendő Gál mégsem versenyez ugrásban, vagyis abban a számban, amelyen Athénban a hatodik helyen végzett. A tornász gyakorlatilag két éve nem végez teljes értékű munkát: akkor Achillesín-sérülést szenvedett, később derékbántalmak gyötörték. A talaj mellett korláton és lólengésben veszi fel a küzdelmet a KSI SI versenyzője, a legjobban talajon szerepelhet.

A férfiak mezőnyében várhatóan a kínai tornászok viszik a prímet, bár Fabian Hambüchen révén a németeknek is kijuthat a sikerből. Női vonalon szinte biztos, hogy a kínai és az amerikai csapat verseng az aranyért, és az egyéni érmek túlnyomó részét is e két nemzet viszi haza, bár a román Steliana Nistor megcsíphet egy-két dobogós helyezést. A magyar színeket Böczögő Dorina képviseli Pekingben: ő vasárnap mutatja be gyakorlatait. A mindössze 16 esztendős tornászlány mind a négy szeren elindul – élete első olimpiáján a tisztes helytállás várható el tőle.

Legfrissebb hírek

Alexandar Isakban bíznak a svédek, akik Románia ellen kezdik a Nemzetek Ligáját

Minden más foci
3 perce

Nagyapja és apja után Ruben van Bommel is bemutatkozott a holland válogatottban

Minden más foci
3 perce

Megvan a magyarok kerete az asztanai birkózó vb-re

Birkózás
4 perce

Egymás ellen nyitnak új fejezetet az olaszok és a belgák a Nemzetek Ligája-rajton

Minden más foci
12 perce

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
18 perce

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
35 perce

Napi 16 órát tölt magaslati szobában az úszó Pápai Olivér

Úszás
48 perce

Simon Petra: Nem vagyunk olyan messze a norvégoktól

Kézilabda
49 perce