Kínai negyed Szegeden

2008.08.07. 23:13
Címkék

Athén után négy évvel megint különleges vállalkozásba kezdtek Csongrád megye székhelyén. Az EDF Démász olimpiai fesztivál több mint két héten át egy helyre gyűjti a sportbarátokat, hogy közösen szurkoljanak a magyar olimpiai csapat sikereiért. Az ötkarikás játékok során a rendezvénynek a szegedi Klauzál tér ad otthont, ahol a Magyar Televízió adásában óriáskivetítőn lehet majd figyelemmel kísérni az eseményeket. Nagy érdeklődés előzi meg a kajak-kenusok és a vízilabdázók versenyét, hiszen ezekben a sportágakban lehet majd szorítani Janics Natasának, Vajda Attilának és Sík Mártonnak, a Démász Szeged Vízisport Egyesület versenyzőinek, valamint Varga Tamás vízilabdázónak, a Szeged Beton játékosának. Persze aki nem csak nézni akarja az olimpiát, az sem marad hoppon. A szervezők minden korosztály számára készültek megfelelő programmal. Le lehet mérni, ki mire lenne képes például evezőshajóban. Az ergométer mellett animátorok mozgatják meg az embereket, de lesz zene és természetesen színpadi látványosságok is a hip-hoptól a prózán át a napi eseményekhez kapcsolódó beszélgetésekig, amelyeken egykori olimpiai bajnokok és a jelenlegiek családtagjai, edzőpartnerei, csapattársai szólalnak majd meg.

Legfrissebb hírek

Elképesztő tempó, Haaland már Ronaldo és Ibrahimovic előtt

Minden más foci
9 perce

Superbike-vb: Farkas Kevin is indul a hétvégi Olasz Nagydíjon

Egyéb autó-motor
26 perce

Férfi kosárlabda NB I: a Falco az esélyes a kiegyenlített mezőnyben

Kosárlabda
29 perce

Jürgen Klopp: Szerettem volna nyerni, de az egy ponttal is meg tudok békélni

Minden más foci
56 perce

Megújult a Hunbasket applikáció – idén is érdemes tippelni!

Kosárlabda
1 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
1 órája

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
1 órája

WNBA: Juhász Dorka csapata fölényes győzelemmel, az első helyen zárta az alapszakaszt

Amerikai sportok
1 órája