Felettébb vidámnak tűnik – vetjük fel az olimpiai faluban a női pólósokra mosolygó, persze amúgy is csak mókamesternek hívott Ungvári Miklósnak.Felettébb vidámnak tűnik – vetjük fel az olimpiai faluban a női pólósokra mosolygó, persze amúgy is csak mókamesternek hívott Ungvári Miklósnak.
Naná! Itt vagyok Pekingben, és jól érzem magam.
Ennyit tesz a rutin?
Meglehet. Bár az athéni versenynél vannak kellemesebb emlékeim is.
Az első olimpián mindig fennáll a veszélye annak, hogy a varázs elvonja a figyelmet a lényegről.
Pontosan. De ezen már túl vagyok, a légkör nem ismeretlen, ennek ellenére vagy éppen ezért büszkén, a többiekkel együtt boldogan várom a versenyemet.
Akik egytől egyig újoncok. Sokat kérdezgették?
Kaptam kérdéseket bőven. A magam módján igyekeztem segíteni nekik, elmondtam, mire számíthatnak – persze ez csak duma, a lényeg, hogy ők mit tapasztalnak.
És mit?
Amit maga: csodálatos eddig az olimpia.
Korán kezd, már a második napon tatamira lép.
Ez jó, mert utána egy hétig kiélvezhetem az ittlét minden örömét.
Később is indul haza gép.
Értem a célzást: megpróbálok az aranygépre helyet foglalni.
Mosolyog – még mindig. Őrület, hogy ilyen nyugodt tud maradni.
Elegendő lesz izgulni a verseny előtt. De akkor sem szabad túlzásba esni! Otthon maradt edzőmmel, Nagysolymosi Sándorral is megbeszéltük, nem szabad betojni. A sorsolás sem izgat, a lényeg az, hogy jól feltüzeljem magam, és azt nyújtsam, amire képes vagyok.
Mire képes?
Remélem, bármire!
