Sutba az elmúlt négy esztendő viszonylagos sikertelenségével, a magyar férfi pólóválogatott tiszteletére augusztus 24-én eljátsszák a magyar himnuszt!
Merész a kijelentés? Netán nagyképű? Meglehet. De hiszszük, szentül meg vagyunk arról győződve, hogy Sydney és Athén után itt, Pekingben is Olümposz tetején áll majd a csapat. És nem csak azért, mert csakis ez lehet az egyetlen megfogalmazandó cél.
Mert győzhettek a szerbek az utóbbi olimpiászban hétből hétszer ellenünk, megverhettek bennünket a horvátok a tavalyi világbajnoki döntőben, a dobogó tetejére állhattak a montenegróiak a hetekkel ezelőtt véget ért málagai Európa-bajnokságon – a címvédésre nagy tételben mernénk fogadni. Legalábbis akkor, ha valaki garantálná, hogy a nemzetközi szövetség nagyurai a hermetikusan bezárt pekingi ajtók mögött – elég a magyarok sikeréből, mást is engedjünk oda a mézesbödönhöz típusú őrült gondolatokra alapozva – nem próbálkoznak semmi turpissággal…
Turpisság = játékvezetés…
A fair play szellemében bízva megpróbáljuk elhessegetni ezeket a gondolatokat (sajnos sokakban felvetődik), és rögzíteni: nem keresünk máris mentséget az esetleges bukásra, mert 1: tényleg hisszük, hogy újra ünnepelhetünk; 2: úgy is látszik, ha a mieink ludasak benne.
Mégis, mire alapozható az optimizmus? Egyrészt elegendő az urak magabiztosságát látni. Semmi görcs, semmi izgalom, a zárt kapus, amerikaiak és a horvátok elleni (győztes) edzőmecscseken Kemény Dénes szerint kifejezetten jól ment, „csupán néhány olyan hibát fedeztünk fel, amelyek további gyakorlással, megbeszéléssel orvosolhatóak.”
Jó forma. Érdekességképpen álljon itt egy abszolút laikus, az egyébként nagy pólóbarát hokis vezető, idősebb Ocskay Gábor véleménye: „Megnyerik, persze hogy megnyerik. Kemény Dénes legendás formába hozó képessége garancia a sikerre!”
Több mint két héten keresztül köti majd le a társaság hazánk figyelmét, milliókat ültet rendszerint a tévéképernyők elé, milliók azonosulnak majd Kásással, Benedekkel, Szécsivel és a többiekkel, mint minden csapatsport, ez is elképesztően képes összehozni az embereket, az országot. Ebben a világban kifejezetten ránk fér – no de ez már egy másik történet…
folytatás...
