A coubertini elvek hovatovább a világ változásával, romlásával a megszűnés határmezsgyéjén mozognak, de még szerencsére van, ahol a részvétel a fontos, ahol elérzékenyül a nép, amikor sportolója büszkén teljesíti feladatát, s fut, úszik, teker, lapátol be utolsóként a célba.
A sport nevel, a sport öszszehoz, a sport a föld bármely szegletében csuda egy küzdelem. Persze vannak, mindig is voltak és lesznek, hogy ne lennének, akik megpróbálják befeketíteni a játékokat, akik politikai céljaik elérésére próbálják felhasználni, akik eszement módon fenyegetik, sajnos esetenként le is csapnak rá, akik szembeszállnak az egész világgal. Lelkük rajta.
Olimpia volt és lesz, lennie kell! Akkor is, ha naivság volna azt gondolni, mindenki egyenlő eséllyel indul harcba, hogy mindenki tiszta eszközökkel próbálkozik Olümposz csúcsára jutni, zéró tolerancia ide vagy oda, a rabló többnyire a pandúr előtt jár. De ez vagy sohasem derül ki, és a nem tudom, nem fáj kategóriát hivatott képezni, vagy napvilágot lát, és akkor jaj a lebukottnak, ez ellen voltaképpen nem sokat tehetünk. Ez a kevés gyarló (ugye kevés, Istenem?!) azonban nem teheti tönkre ezeket a csodálatos pillanatokat, így a XXIX. olimpiát sem!
Itt, Pekingben az olimpiai faluban szerdán vonták fel először a magyar lobogót, játszották el a Himnuszt, ez a protokolláris öt perc is könnyfakasztó hatású volt a megjelentekre. Hogy milyen érzést váltana ki egy ilyen esemény az elkövetkezendő tizenhat napban, elképzelni kevésbé lehet, maximum emlékezni, milyen mennyei pillanatokat hozott az eddig megélt 157 diadal. Honfitársainknak mi mást kívánhatnánk, minél többen éljék át ezt az érzést, a körülmények ismerete viszont hatványozottan azt mondatja velünk, minden apró sikert meg kell becsülnünk. One World, One Dream, így hirdetik az olimpiát a kínaiak – libabőrt okozó szlogen… Függöny fel, álmodjunk hát együtt!
Legfrissebb hírek
