Hiúsági és presztízskérdés: gigászok csatája az érmekért

Számolgatni már mindenki számolgatott. A Pricewaterhousecoopers cég részletes elemzésében Kínát hozta ki elsőnek az éremtáblázaton, legtöbben ázsiai hatalomátvételt várnak Pekingben, az olimpiatörténet során először. Az Egyesült Államok természetesen féltve őrzi elsőségét, Oroszországban pedig mint bármikor korábban, szintén erős nemesfémtermésre számítanak.

Ebben a cikkben a számok helyett a viaskodó gigászok kapják a főszerepet: a rendező Kína, az eddig 15-ször az éremtáblázat első helyén végző Egyesült Államok és a harmadik nagy, a jogelődei révén hét elsőséget szerző Oroszország.

Kína sokáig csak periferikus szerepet töltött be az ötkarikás játékokon. Az ország versenyzőit ugyan már az 1896-os, első modern olimpiára is meghívták, de a modern sport ekkor még nem érintette meg a hatalmas birodalmat. Az 1908-as londoni játékokra aztán már Kínában is odafigyeltek, és saját Távol-keleti Olimpiát is rendeztek.

A XX. század hányattatásai során aztán a kínaiakat egy sor tényező akadályozta, hogy valódi olimpiai nagyhatalommá váljanak. Polgárháborúk, pénzhiány (az 1948-as olimpia után a csapatnak kölcsön kellett kérnie, hogy hazajusson!), majd a „két Kína” ügye (1958-tól 1980-ig Tajvan szerepelt a Kínai NK helyett a játékokon) és bojkott (a szovjetek afganisztáni beavatkozása miatt) fogta vissza előretörésüket.

Los Angelesben Kína végre teljes csapattal indult, teljesítményük pedig kiváló volt (15 arany,8 ezüst, 9bronz). Szöulban, hosszú idő után az első bojkottmentes játékokon, az éremtáblázat 11. helyén végzett a kínai csapat. Ekkor Kína (a GDP alapján) a világ 10. legerősebb gazdaságú országa volt. Athénban már mind az éremtáblázaton, mind a gazdasági mutatókban a második: mindkét rangsorban egyformán fantasztikus fejlődést produkáltak. Most úgy érzik, megérett az idő a hatalomátvételre: 1936 óta nem fordult elő, hogy az éremtáblázat első helyén ne az amerikaiak vagy az oroszok jogelődei (a FÁK és a Szovjetunió) végeztek volna.

Elsőségüket azért nem fogják könnyen adni az amerikaiak. Az Egyesült Államok a legutóbbi három olimpián az éremtáblázat első helyén végzett, és nem adja oda a koronát harc nélkül.

„Az oroszok, a kínaiak és mi viaskodunk az elsőségért, ez egyértelmű. Óriási verseny lesz, és ez a külön viadal pluszizgalmakat tartogat a nézőknek. Kína elképesztő erősségű csapattal érkezik, ráadásul a hazai pálya mindig nagy előny. Rengeteg embert mozgósítottak a siker érdekében, az ottani állami támogatással még mi sem versenyezhetünk. De azért nagyon jók vagyunk” – nyilatkozta Steve Roesch, az Amerikai Olimpiai Bizottság sportigazgatója.

A harmadik nagy, az „orosz medve”, dúl-fúl az olimpia előtt: atlétáik doppingbotrányai alapos csapást mértek az esélyeikre (mármint az összesített éremtáblázaton). Hogy annak idején mekkora presztízs volt az elsőség, jól mutatja, hogy az 1948-as olimpia előtt Sztálin magához hívatta szakértőit, és garanciát kért az elsőségre a londoni játékokon. Nem kapta meg, a csapat meg nem indult, hiába hívták meg. A vezér nem vállalta a kockázatot…

A szovjetek aztán 1952 és 1988 között hatszor is megnyerték az éremtáblázatot (6–4-re nyerve az amerikaiak elleni különversenyt), és még 1992-ben, Független Államok Közössége (Egyesített Csapat) néven is taroltak. Független Oroszországként viszont mindig az amerikaiak mögé szorultak, sőt Athénban már a kínaiak is megelőzték őket. Ennek ellenére a bevallott cél az elsőség.

„A legjobb teljesítményt akarjuk nyújtani. A cél? Egy éremmel többet nyerni, mint a kínaiak, és persze elsőség az éremtáblázaton” – vázolta a célkitűzést Leonyid Tigacsev, az Orosz Olimpiai Bizottság elnöke.

És bármennyire is ünneplik majd a győzteseket és az érmeseket a három nagyhatalomban, igazán elégedett csak az éremtáblázat összesített első helyezettje lesz.

Mert ez hiúsági kérdés. Hiúsági és presztízskérdés.