Vajdának fontos a buzdítás

2008.08.08. 22:55
Címkék

Valódi kínai sárkány vezette fel az olimpikonokat és a sportolókat kísérő tömeget Szegeden az EDF Démász olimpiai fesztivál megnyitóünnepségén! Vajda Attila, a Démász-Szeged világbajnok és olimpiai bronzérmes kenusa, valamint Sík Márton, aki kajak négyesünkvezérevezőse lesz Ázsiában Botka László polgármester társaságában indította útjára a szurkolási maratonit. Síppal, dobbal, esernyővel és kajaklapáttal is lehet majd buzdítani a magyarokat az elkövetkező több mint két hét során. A szegediek egyik aranyesélyesét, Vajda Attilát a fesztivál nyitó napján magával ragadta a hangulat. „Eddig a felkészülésre koncentráltunk, de most rám törtek az emlékek. Négy éve, mikor visszatértünk, óriási hangulat fogadott bennünket a fesztiválon. Már nagyon várom a versenyeket, és sokat jelent nekem, hogy tudom, itthon is figyelnek ránk. Ez különösen Kínában, ennyire távoli helyen adhat pluszerőt” – árulta el Vajda, aki szombat délután repül el a kínai fővárosba.

AZ EDF DÉMÁSZ OLIMPIAI FESZTIVÁL PROGRAMJA

Augusztus 9., szombat A kivetítőn 6.00–17.30-ig MTV élő közvetítés, benne cselgáncs, kerékpár, vívás, női kézilabda. 20.10–22.00 MTV, a napi események összefoglalója

Sztárvendégek a színpadon: Laluska Eszter, a Dunaferr és Laluska Balázs, a PickSzeged válogatott kézilabdázója Kísérő programok: néptáncbemutató, ergométer, egyéb mozgáslehetőségek További információk: www.szegedive.eu

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Ukrajna ellen a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
5 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

A kibékülésre! – Bodnár Tibor publicisztikája

Atlétika
5 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
5 órája

Az írek kikaptak Koszovóban, az osztrákok hajrábeli gólokkal legyőzték Izraelt a B-ligában

Minden más foci
5 órája

Hozták a kötelezőt: győzelemmel rajtoltak a portugálok

Minden más foci
5 órája

Fordulatos meccsen húzta be a skandináv rangadót a duplázó Haaland vezette Norvégia; Görög dráma Belgrádban

Minden más foci
6 órája

Hollandia a lefújás előtt egyenlített Németország ellen a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
6 órája