Nagy Orsolya: bravúr, majd kiesés a világbajnokokkal szemben

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2008.08.09. 06:08
Címkék
Hatalmas bravúrral kezdte szereplését a rendkívül nehéz sorsolásal sújtott kardvívónőnk, Nagy Orsolya: a magyar sportoló a harminckettes táblán legyőzte a korábbi kétszeres egyéni világelső Anne-Lise Touyát. Aztán a második körben a tavalyelőtti világbajnok Rebecca Ward ellen már nem tudott mit elővarázsolni a kalapból, és tíztusos vereséget szenvedett.
Nagy Orsolya (balra) bravúrral kezdte pekingi szereplését
Fotó: MTI/Földi Imre
Nagy Orsolya (balra) bravúrral kezdte pekingi szereplését
Nagy Orsolya (balra) bravúrral kezdte pekingi szereplését
Fotó: MTI/Földi Imre
Nagy Orsolya (balra) bravúrral kezdte pekingi szereplését

Az egyéniben 2001-ben és 2005-ben, míg csapatban 2007-ben világbajnok francia Anne-Lise Touya kissé bátortalannak tűnt, miközben Nagy Orsolya, aki korábban egyéniben háromszor nyert Eb-bronzérmet, határozottan vívott. Ő adta az első tust, és később is inkább ő volt a kezdeményező.

Touya csupán 4–5-nél vezetett, Nagy viszont többször is meglépett három találattal (10–7, 11–8, 14–11).

A vége izgalmas lett. Touya 14–13-ra felzárkózott, akkor azonban megint csak egy lámpa gyulladt ki, ennek pedig Nagy örülhetett.

Végül Nagy Orsolya 15–13-ra nyert, ám újabb világbajnok várt rá a tizenhat között: az amerikai Rebecca Ward, a 2006-os vb-n diadalmaskodó kardozó.

Touyát persze ez nyilván kevéssé hatja meg, ezúttal is szomorkodhat – az olimpiákon nem igazán megy neki, Athénban is idő előtt elköszönt a versenytől.

Nagy Orsolya számára a második világbajnok viszont már túl nagy falatot jelentett: 15–5-re kikapott tőle és búcsúzni kényszerült a további küzdelmektől.

Nem kezdődött túl jól az asszó a magyar számára: az amerikai lány bevitte az első találatot, aztán szerelni kellett Nagy csatlakozóját. A két évvel ezelőtti világbajnok eszement rohanásba kezdett, és az első egyperces szünetre már 8–1-re vezetett.

Ward rendkívül finom, szinte követhetetlen csuklómozdulatokkal bevitt tusokkal operált már a szünet előtt is, utána Nagy pedig összeomlott: még egy világbajnokkal már nem bírt sajnos, 15–5-re kikapott, és így kiesett.

"Az elején adott öt különböző tust, ami nagyon megzavart. Újra kellett építeni a vívásomat, de nem igazán tudtam, hogy mit csinálhatnék. Amikor az ellenfél sorozatban elővág, nem nagyon van értelme támadni. Nem azzal állt elő, amire számítottam, más távolságról vívott, mint legutóbb, amikor szoros volt az asszónk" – nyilatkozott az MTI-nek Nagy.

Ward ugyancsak emlékeztette az őt kérdező újságírókat arra, hogy volt egy kiélezett csatája a magyarral a közelmúltban, majd azt mondta: "Most viszont adtam gyorsan öt tust, és ez nyilván összezavarta őt a továbbiakban".

Nagy Orsolya négy éve, Athénban a 18. volt.
Legfrissebb hírek

PL: Manchester City–Manchester United

Angol labdarúgás
1 perce

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 13. rész: Repka Attila

Egyéb egyéni
13 perce

Simán verte a Leccét az Atalanta, egy gól is elég volt Pisában az Udinesének

Olasz labdarúgás
15 perce

Szalah 95. percben lőtt tizenegyesgóljával maradt százszázalékos a Liverpool

Angol labdarúgás
21 perce

Szuperliga: Topolya–Mladoszt

Minden más foci
25 perce

Kuramagomedovot megállította az olimpiai bajnok, kiesett a vb-n

Birkózás
25 perce

Női NB I: a Ferencváros nyolcgólos meccsen győzött az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
1 órája

La Liga: a hosszabbításban mentette döntetlenre hazai meccsét a Celta

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik