Egy lábtörés nem káros mellékhatása

CS. P.CS. P.
Vágólapra másolva!
2008.08.12. 03:40
Címkék

Kissé fájdalmas, ám úgy tűnik, biztos receptet adott a londoni bíróság hétfőn a gyorsan meggazdagodni vágyó, de a játékkal felhagyni kényszerülő fiatal labdarúgóknak: aki korán lesérül, fontmilliókban mérhető kárpótlást kap derékba tört pályafutásáért.

Legalábbis erre következtethetünk abból az ítéletből, amelyet a Manchester United korábbi tehetsége, Ben Collett ügyében hozott a testület. A 23 éves fiatalembert néhány éve az angol futball egyik legígéretesebb játékosaként tartották számon, ám 2003 májusában a Middlesbrough elleni mérkőzésen súlyos lábtörést szenvedett, és bár ez volt első találkozója a klub tartalékcsapatában, a baleset miatt örökre le kellett mondania a profi futballról. A sérülést okozó futballista, Gary Smith és a Middlesbrough elismerte felelősségét az ügyben, így a bíróság az elhúzódó vizsgálat végén 4.3 millió font kárpótlást ítélt meg a pórul járt játékosnak – az összeget a Boróval szerződésben álló biztosítócégek fizetik ki.

Collettnek az eset előtt állítólag éppen hosszú távú profi szerződést tervezett kínálni a Manchester United, amelynek skót menedzsere, Sir Alex Ferguson csak jó emléket őriz a középpályásról: „Képességeivel kiemelkedett a többiek közül, fantasztikusan tudott összpontosítani, hozzáállása és munkabírása példaértékű volt.” A kihallgatások során egyébként nemcsak a 66 éves szakember, hanem Gary Neville is védelmébe vette a korábbi klubtársat. A bíróság úgy számolt, ha Collett 35 éves koráig heti 13 ezer fontot keresett volna, összesen több mint 16 millió fonttal lett volna gazdagabb.

S hogy miként képzeli a jövőt a hirtelen milliomossá lett fiatalember? Állítása szerint a Leedsi Egyetemre szeretne beiratkozni. Tulajdonképpen igaza van: tandíjra most már bőven futja, ráadásul edzésekre sem kell az idejét vesztegetnie…

Legfrissebb hírek

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
2 perce

Pályakerékpáros Eb: Drijver Bertold kilencedik lett a scratchben

Kerékpár
14 perce

Cseh Sándor: Nagyon igazságtalannak tartottam volna, ha nem mi nyerünk ma

Vízilabda
46 perce

Férfi röplabda Extraliga: simán nyert Miskolcon a MÁV Előre

Röplabda
53 perce

Férfi kézi Magyar Kupa: a NEKA nagy csatában nyert, és bejutott a legjobb négy közé

Kézilabda
54 perce

Ötméteresekkel legyőztük a görögöket, és bejutottunk az Eb-döntőbe!

Vízilabda
1 órája

Gyuláról indul, Veszprémben zárul a Tour de Hongrie

Kerékpár
1 órája

Molnár Attila Európa-csúccsal indította az évet

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik