Férfi kard: Nemcsik Zsolt kiesett az első körben

2008.08.12. 05:44
Címkék
Nem jutott be a nyolcaddöntőbe a férfi kardozók egyéni versenyszámában Nemcsik Zsolt, az athéni olimpia ezüstérmese 15–13-ra kapott ki a kínai Csou Han-mingtől az első fordulóban.
Nemcsiknek nem volt könnyű dolga a hazai páston vívó ázsiaival, és gyorsan hátrányba is került, ám 1–3 után fordítani tudott, és 5–3-ra is meglépett.A kínai azonban szívósan tapadt Zsoltra, és ki is egyenlített (6–6), ezek után pedig fej-fej mellett haladtak a felek.10–10 után azonban elment a kínai kettővel, és bár Nemcsik 12–12-re még egyenlített, ezután két kínai találat következett.Ekkor még talált egyet Zsolt, ám a kínai bevitta az utolsó, mindent eldöntő tust, így Nemcsik Zsolt sajnos már a 32-es táblán búcsúzott.A kínai egyébként a román Covaliuval találkozik majd a nyolc közé jutásért.A férfi kardozók egyéni számában tehát már csak Szilágyi Áronért szoríthatunk, aki Decsi Tamást verte meg a 32-es táblán.

FÉRFI KARDVÍVÁS, EGYÉNI

1. FORDULÓ, A 32 KÖZÖTT
Csou Han-ming (kínai)–Nemcsik Zsolt 15–13

FÉRFI KARDVÍVÁS, EGYÉNI

1. FORDULÓ, A 32 KÖZÖTT
Csou Han-ming (kínai)–Nemcsik Zsolt 15–13
Legfrissebb hírek

Adam Vinatieri az Alpokban döntött rekordot – videó

Amerikai sportok
1 perce

Willi Orbán párját keressük a magyar válogatott védelmének közepére

Magyar válogatott
2 perce

Megvan, mikor pótolják a Győr–Fradit a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
6 perce

Kajak-kenu: káprázatos teljesítmény az ORV-n

Utánpótlássport
23 perce

WNBA: kikapott, de megnyerte az alapszakaszt Juhász Dorka csapata

Amerikai sportok
28 perce

Maszkos férfiak törtek be Simone Biles otthonába

Torna
35 perce

A Liverpoolról álmodnak a Paris FC-nél

Francia labdarúgás
43 perce

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
50 perce