Majdnem tragédia lett a vígjátékból

2008.08.12. 03:40
Címkék

el a Magyarország elleni 28–28-cal. És nem sokon múlott, hogy egy utcát (no jó, egy sikátort) nevezzenek el róla. Egy másodperccel a vége előtt még az ő együttesénél volt az előny.

De innentől vegye át a szót Tomori Zsuzsanna: „Szabaddobáshoz jutottunk, és mielőtt elvégeztük volna, nálam volt a labda. Kérdeztem Görbicz Anitát és Ferling Bernadettet, melyiküknek passzoljam le, mire »Görbe« közölte, hogy lőjem el én. Ráfordultam, ellőttem, bement. Röviden ennyi pályafutásom eddigi legfontosabb góljának sztorija. Ja, és még annyi, hogy ezt a figurát még egyszer sem gyakoroltuk. Talán többet kellene rögtönöznünk…”

És kevesebbet, jóval kevesebbet kellene hibázniuk.

A lányok tulajdonképpen az első félidőben megnyerték a találkozót, ami előtt mindenki azt hangoztatta, ha valamikor kötelező a két pont begyűjtése, akkor most. Harminc percig nem is lehetett panasz a mieink teljesítményére: Pálinger Katalin – kell-e a mondani? – remekelt a kapuban, Görbicz hat góllal viszonozta a magyar szurkolók korai kelését, míg Kovacsicz Mónika és Szamoránsky Piroska úgy célzott, mint Igaly Diána (előbbi 4/4es, utóbbi 3/3-as mutatóval dicsekedhetett).

Csak a második játékrész első 29 perce és 59 másodperce ne lett volna…

A borzadályt elég volt átélni egyszer, már ne részletezzük. Rögzítsünk csupán annyit: vígjáték helyett – kis híján – tragédiába torkollott a vége.

Megesett az a szégyen, hogy Brazília az 58. percben 27–25-re vezetett.

Máskor jó lett volna, de ezúttal rossz volt látni, amint a Flamengo-mezbe bújt brazil férfi a harminckét tagú kínai kórust vezényli. Noha – feltehetőleg – semmi sértő nem volt a rigmusukban, bántotta a fülünket.

A korábban említett „last minute-”, azaz „last second-akcióval” végül sikerült döntetlenre menteni a mérkőzést.

Fura látványt nyújtott, amint a magyar válogatott tagjai öszszeölelkezve ünneplik a brazilok (!) elleni döntetlent…

Nem azzal van a baj, hogy nem lehet örülni a pontnak (különösen annak fényében, hogy a csoportkör végén még sokat érh e t ) , hanem azzal, hogy ezt az összecsapást – főleg a 16–10-es vezetést követően – simán meg kellett volna nyerni.

Egy jó csapat simán meg is nyeri.

Legfrissebb hírek

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
28 perce

David Alaba szóban már megállapodott az Udinesével – sajtóhír

Olasz labdarúgás
36 perce

A cél, hogy Los Angelesben négy csapattal legyen ott a magyar vívás

Egyéb egyéni
42 perce

Faluvégi Dorottya a padlóról felállva várja a norvégok elleni rangadót

Kézilabda
52 perce

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
55 perce

Profi kerékpárosként folytatja az olimpiai bajnok sílövő

Kerékpár
1 órája

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
1 órája

„Pénzhajhász lennék? Nem tagadhatom...” – Szaúd-Arábiába igazolásáról vallott Tijjani Reijnders

Minden más foci
1 órája