Megijedt, majd lebukott a spanyol

2008.08.12. 03:40
Címkék

A kerékpá rosok mezőnyében került napvilágra az első doppingeset. A pekingi olimpián a spanyol María Isabel Moreno szervezetében találtak EPO-t a doppingellenőrök. Az országúti kerékpárost július 31-i megérkezésekor rögvest doppingvizsgálatra vitték. A hírek szerint a versenyző pánikrohamot kapott, ezért másnap már kérte is, hogy hazautazhasson, így a vasárnapi mezőnyversenyen sem állt rajthoz. A doppingvizsgálat eredményét meg sem várta, igaz, valószínűleg azért menekült el Pekingből, mert tudta, hogy le fog bukni.

Moreno eltiltása valószínűleg két év lesz, de erről majd a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) hivatott dönteni, és várhatóan a londoni olimpián sem vehet részt, mivel a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által ellenőrzött ötkarikás időszakban bukott le.

„Ez újabb nagy pofon a kerékpársportnak – jegyezte meg Pat McQuiad, a UCI elnöke. – A lebukás viszont jel a spanyoloknak is, mivel az utóbbi időszakban rengeteg gond volt versenyzőikkel. Épp itt az ideje, hogy végre komolyan tegyenek valamit a doppingellenes harcban. Korábban rendkívül elnézőek voltak, és ez eredményezte az ilyen eseteket.”

Moreno előtt a júliusi Tour de France-on két spanyol, Moises Duenas Nevado és Manuel Beltrán bukott le, két éve pedig a spanyol doppingdoktor, Eufemiano Fuentes legendás és hírhedt listája robbantott ki hatalmas botrányt.

Legfrissebb hírek

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
5 perce

ERSTE LIGA, ADATBANK, 2026–2027

Jégkorong
7 perce

Súlyemelő-világcsúcsok születtek az Ázsiai Játékokon

Egyéb egyéni
18 perce

A Puskás Arénától a falusi pályákig

Minden más foci
25 perce

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
36 perce

Turós Izabella számára egy álom megvalósulása a Spartathlon-részvétel

Csupasport
41 perce

Férfi kosár: a nehézségek összekovácsolják a Honvédot

Kosárlabda
44 perce

Manhercz Krisztián: Ritka, hogy idény közben ilyen szintű csapattal gyakorolhatunk

Vízilabda
49 perce